Pedig már azt hitték…

Megjárta már a mecseki dombokat a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” duó által kormányzott BMW Z4, de a hétvégén újra a baranyai szerpentineken száguldozott. A Dynamic Rally Team alakulata a 47. Mecsek Rallyet sem hagyhatta ki, ahol esélyünk volt arra, hogy akár az S csoport év végi bronzérmét is bezsebeljék. A technika ördöge azonban most is közbeszólt… Pedig már azt hitték, hogy semmi műszaki probléma nem állhatja útjukat.

Lángi Attila: Habár tartottam a mecseki, éjszakai gyorsaságiktól, magunkhoz képest mégis elég jó idővel abszolváltuk a pénteki pályákat. Lehetett volna ez jobb is, ha nem gumizzuk el magunkat, de azért így is meg voltunk elégedve az eredményünkkel, kezdésnek megfelelő volt.

Szombat délelőtt, a folytatásban viszont bekövetkezett az, amiben biztos voltam, hogy nem történhet meg. Kassa után, idén már másodszor jártunk úgy, hogy menet közben eltörött a továbbfejlesztett váltókar a BMW-ben. A helyzet erősségét fokozta az, hogy miközben tolta fel a váltót az 5. sebességi fokozatba, nem akadt be a megfelelő helyre, így összeakadt a váltó. Igazi izgalmak vártak ránk azután, mikor például Mecsekpölöskénél, dobnak felfelé kellett elrajtolnunk ötödikben… Bíztunk benne, hogy a szervizben ki tudják javítani a hibát, s a futam végét egy kis drifttel meg tudjuk fűszerezni a nézők számára, de sajnos reménytelennek látszott a dolog. Törött váltókarral mentünk tehát ki a maradék két gyorsra, ahol azonban figyelnünk kellett a mögöttünk jövőkre, hogy elengedjük őket, hiszen ők még komoly csatát folytattak a bajnoki pontokért, helyezésekért.

Nehéz volt számomra feldolgozni ezt a versenyt, hiszen a balszerencse sorra kísér minket minden futamon. Ez nem az én versenyem volt, de még összességében, ebből a szezonból sem tudok olyan futamot mondani, ahol minden összeállt volna, és kitapasztaltuk volna azt, mire is vagyunk képesek valójában.

Az idén még lehet, hogy rajthoz állunk a Szilveszter Rallyen – de ott is csak akkor, ha 18-as téligumival teljesíthetjük a futamot. Addig is a november 15-17-ei Autó-Motor-Sport Expón lesz megtekinthető a BMW Z4, utána pedig gőzerővel készülünk a 2014-es versenyszezonra.

Toma József „Csimpike”: Végigértünk, de sajnos nagy izgalmak, kalandok nem történtek velünk a gyorsasági szakaszokon.

Pénteken igazán jó hangulatban álltunk rajthoz, de miután lejöttünk a pályáról, nem volt őszinte a mosolyunk. Rendkívül rossz volt a gumiválasztásunk, már az első gyors 5. kilométerénél annyira elmelegedett az abroncs, hogy szinte leolvadt a felniről. Emiatt nagyon csúszkált az autó, nehéz volt kordában tartani, de szerencsére Attila uralni tudta a helyzetet. Ha másra nem is, tapasztalatszerzésre jó volt az a nap, hiszen még mi is csak ismerkedünk az új Hankook gumikkal. Ennek ellenére jó hangulatban autóztunk, s néhol igencsak látványosra sikeredett egy-egy kanyar bevétele.

Szombaton – magunkhoz mérten – fitten álltunk rajthoz. Véleményem szerint elég jó tempót tudtunk diktálni, hibátlanul vettük az akadályokat – ám a technika most is megmakacsolta magát. A harmadik szakasz 5. kilométerénél eltörött a váltókar, s ötödik sebességi fokozatban maradt a váltó. Elsődlegesen az volt a tervünk, hogy abszolváljuk a hátralévő gyorsokat, s ha kell, a hátunkon vigyük be a BMW-t a szervizparkba, hogy ott orvosolni tudják a problémát. Hiába raktunk azonban be új váltókart, a váltó nem akart megmozdulni. Jobbnak láttuk, ha visszaállítjuk az „eredeti” állapot: abszolút váltókar nélkül gurultunk ki a maradék két szakasz rajtjába, s ötödik sebességben teljesítettük a hátralévő kilométereket. Ha nagyon lassan is, de célba értünk, ami így számunkra nem csak a versenyen, de az év végén is a 4. pozíciót hozta meg az S csoportban és a 12-es géposztályban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*