Papírforma Kakucson

Az Országos Szlalom Bajnokság hetedik futamát ismét a jól megszokott versenypályán, a KakucsRing-en rendezték. Október 25-én, szombaton 64 nevező indult el a versenyen.

A Track Racing versenyzői ezen a reggelen is korán keltek. A hajnali öt óra ellenére a bepakolás a szokásos sorrendben történt – a sok éves rutinnak köszönhetően most is minden gyorsan bekerült a versenyautóba. Hat órakor a csapat is indulásra készen állt. De tartsunk csak egy gyors leltárt, mi minden nélkülözhetetlen egy futamhoz: kötelező a zárt ruházat és bukósisak, illetve a versenyző, Sződy Szabolcs kesztyűben szokott versenyezni. Idéntől a jármű alá kötelező fóliát tenni. Ezen kívül természetesen a szerelőláda került be az autóba, az elengedhetetlen rögzítők, ragasztók, kulcsok, fogók, emelő és pumpa, minden eshetőségre. Váltóruha és cipő, majd a kényelmet szolgáló eszközök: úgy, mint kisasztal és székek, illetve tartályban víz is befért a kísérők mellé.

Hagytak-e már valami fontosat otthon, amit nehezen lehetett pótolni – kérdeztük Szabolcsot, aki elgondolkozott:  “Megesett már, hogy a guminyomás-mérő, ami fontos eszköz nem csak a szlalom versenyeken, hanem minden autó vagy motorsport versenyen, otthon maradt. De a 15 éves rutinnak megfelelően ritkán felejtünk el bármit, ami igazán lényeges egy versenynapon.”

A KakucsRing infrastruktúrája kiváló, hiszen épített pálya révén mosdó, áram és még büfé is a versenyzők és a látogatók kényelmét szolgálja. A két nagy lelátó pedig remek lehetőséget biztosít a pálya teljes átlátására.

Kicsivel hét óra után a versenyautó begördült a pályára, idén már harmadik alkalommal. Mivel a mezőny közel állandó, így nagyjából minden csapatnak megvan a szokásos helye a depóban. Szabolcsék megszokott területét azonban most pocsolyák övezik, így pár mérettel odébb kerül leterítésre a fólia, amire versenyautójukkal állnak. Legalább nem esik az eső.

A versenyző és a csapat a szokásos rutinnal készül elő a futamra. Gyorsan kikerül a csomagtartóból minden, beleértve a pótkereket is, ami csak felesleges súly. A pályát nyolckor zárják, így sietni kell a bejárással:

„Lassabb, mint az előző Kakucsring-i futamokon, mivel kevesebb szlalom rész van, inkább keresztbe fektetett bójasorokat kell kerülgetni, amely így lassabbá teszi az íveket. De alapvetően jó ritmusúnak tűnik.” – elemezte Szabolcs a jelenlegi vonalvezetést a gyalogos pályabejárás után.

A pályazárással együtt az elmaradhatatlan zene is megérkezik, szerencsére könnyebb stílussal indítanak. Minden csapatnál intenzív pakolás és autóállítás folyik, melegítik a motorokat, próbálgatják a kerekeket, de lassan az autók felsorakoznak az edzőkörre. A Track Racing csapata is lázasan sürög a jármű körül: mivel előző két nap esett az eső, így a jármű külső tisztítása elmaradt, most serény kezek törlik le az úton szerzett sárfoltokat és tisztítják meg az ablakokat. Szabolcs szokásos precizitással helyezi fel a rajtszámot, takarja le a rendszámtáblát egy támogató logójával, szereli le a visszapillantót és méri meg a guminyomást. Zsolti közben az új kamerát helyezi be az autóba. A kisérők eközben álmos szemekkel igyekeznek nem lábatlankodni, többet már nem tudnak segíteni a versenyautó előkészítésében.

“Belső kamerát kaptunk terméktámogatásként egy cégtől, így most az új csomagolásból kivéve és összeszerelve teszteljük le nagy izgalommal. Bár az autóban az eddigi versenyek során is volt belső kamera, de ilyen típusú és nagy látószögű technikát még nem használtunk. Kíváncsian várjuk a felvételeket.” – mondta Zsolt beszerelés közben.

Sződy fivérek egy autóban. Szabolcs edzőkörében Zsolt az anyósülésen extra felvételeket rögzített. Az új technikának köszönhetően így nem csak egy belső kamerás felvétel rögzíti az autó mozgását.

A lelátón a két korábbi versenyhez képest a mérsékeltebb nézőszám minden bizonnyal az igen hideg őszi időjárásnak tudható be. Szinte minden indulón és kísérőn sapka és meleg kabát volt. A hőmérséklet 10 fok alatt maradt egész nap, a nyirkos, párás, felhős időjárás azonban még mindig a slick gumiknak kedvezett.

Szabolcs 309-es rajtszámmal vágott neki az első mért körének. A jól ismert pályán 68 induló közül az 53-ikként. Az aszfaltcsíkon a szokatlan “bójafalakat” nagy lendülettel kerülgette, a hátsó szakaszon azonban ez kicsit sok is volt. A nézők csak azt vették észre, hogy a Suzuki tolat a pályán. Ezt követően a sebességből is visszavett, szinte egy újbóli edzőkört futott. A köridő 2perc 43 másodperc lett végül, ez egyértelműen “eldobós” körnek számított:

“Egy jó rajt után kicsit nagy lendülettel indultam neki az első mért körnek, még hideg és poros gumikkal, ezért a második bójasor előtt az erős fékezés miatt az autó hátulja megcsúszott és akarva-akaratlan bekanyarodtam a fűre. Ívben csúszott be az autó, de csak az első kerekekkel. Így gyorsan tolattam és ezt követően tulajdonképpen már csak leteszteltem a pályát, ami hasznomra válhat a következő két körre. – mondta Szabolcs, aki még további két másodperces időbüntetést is összeszedett egy bója elsodrása miatt.

Az első futamot gyorsan „lefutották” a versenyzők és 11 órakor már a második kört kezdték meg, változatlan időjárási feltételek mellett. Szabolcs ebben a körben már jól kitapasztalt módon vezetett, nem kockáztatott. Szép, tiszta kört futott, körideje az előzetesen becsült 2 perc 20 másodperc lett.

Az első két futamot követő hosszabb, jó egy órás ebédszünet következett. Előkerültek az elemózsiás kosarak, illetve egyes versenyzőket kísérő családok sütögettek. A Track Racing csapatnál a menü a megszokott szendvicsekből állt, melyet csokoládé illetve müzli szeletek egészítettek ki. Ilyenkor nyílik lehetőség a versenytársakkal való beszélgetésekre is, kiértékelve az egyes kategóriák és autók eredményeit és előnyeit. Egy kis pihenés is belefér ilyenkor a szünetbe.

A harmadik, egyben utolsó versenykörben Szabolcs szeretett volna 2.20 mp alá menni. Számításai a tervnek megfelelően alakultak, sikerült 2 perc 19 másodpercet autóznia:

„Ez volt az igazán jó kör. Kicsit centiztem a bóják melletti helyeket, de hiba nélkül teljesítettem és fejben is ott voltam a pályán. Ez bő egy másodpercet javítottam, és így 2:20 alá mentem, ez volt a terv.” – mesélte örömmel Szabolcs.

A verseny alatt szerencsére nem volt fennakadás vagy mentés, így a szokásos időhöz képest jóval korábban, már 15 órakor díjátadó következett. Szabolcs a jól megérdemelt harmadik helyet szerezte meg, idén ötödik alkalommal. A futam eredménye így egyben a bajnokság végeredményét is mutatta.

A Track Racing csapat versenyzőjének napi összefoglalója:

„Már többször ott volt a remény, hogy esetleg esőben indulunk, de nem jött össze most sem. A slick gumik „megfogásához” ez lehetett volna megoldás, de már második alkalommal „maradt el” az eső egy versenynapon. Sebaj, legalább nem csúszott annyira. Csak az edzőkörben. Tét és különösebb nyomás nélkül versenyeztem, így jól kiautózhattam magam a pályán. Ezért értékelem az időeredményeimet. A 2:45 után 2:20, majd a 2:19-es köridőimet. Mivel egy futam eredményei minuszolásra kerülnek a bajnokságban, így a Csapat döntése alapján az utolsó futamon nem indulok már. Számomra ez a verseny volt az évadzáró futam is egyben, a bajnokságot így 23 ponttal zárom. Hivatalos ponteredmények a november 15-ei visontai futam után lesznek, a sorrend azonban már nem változik az S1 kategóriában. Tavalyi második helyezést értem el, hajszál híján bajnok lettem. A 2014-es szezont a harmadik helyen zárom, ez egy ilyen év volt. A szezon felétől számítottam már rá.” – foglalta össze a napot Szabolcs.

Ha nem is a bajnokság utolsó futamán, de minden évben a KakucsRingen készül a bajnoki indulók, illetve díjazottak közös csoportfotózása. Így volt most is, közvetlenül a díjkiosztó után.

A szezon díjkiosztó gálája várhatóan januárban lesz. Erről bővebb információt a verseny Szervezői időben küldenek a csapatoknak és a bajnokságban résztvevőknek.

Következő beszámolónkat – még egyenlőre időpont nélkül – itt az Amdala.hu-n olvashatják a rendezvényt követően.

Cikk és fotók: Czárl Adrienn – Track Racing