Megnyílt az Automotive Hungary a Hungexpón

Össze kell kapcsolni az innováció gazdasági, egyetemi és kutatóintézeti szereplőit, hogy minél több ötlet szabadalommá, majd üzletté válhasson, hiszen ez teszi Magyarországot ellenállóvá, ez a “jövőképesség záloga” – mondta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára az Ipar napjai és az Automotive Hungary kiállítások megnyitóján a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban kedden.

Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára
Fotó: Juhász Melinda

    Kiemelte: az évtized végére 9 ezer főre kívánják növelni az egymillió lakosra jutó kutató-fejlesztők számát az országban a jelenlegi 6 ezerről; 2010-ben 3 ezer volt ez a szám.
    Jelenleg a GDP 1,6 százalékát, 900 milliárd forintot költ az ország innovációra, ebben is további erősítést terveznek – vetítette előre.
    Az államtitkár megjegyezte, hogy Magyarország jelenleg a nemzetközi innovációs rangsorban a 34. helyen található, az unióban pedig a 21. Az a cél, hogy 2030-ra világszinten a legjobb 25 közé, Európában pedig a legjobb 10 közé kerüljön az ország – tette hozzá.
    Rámutatott: megújították a magyar felsőoktatási rendszert, versenyképesebb lett a struktúra, növekszik az autonómia, az intézmények távolabb kerültek az államtól. Azzal folytatta, hogy a hallgatók háromnegyede mára modellt váltott vagy egyházi fenntartású intézménybe jár, továbbá 11 magyar egyetem került a világ legjobb 5 százalékába.
    “A megújult magyar felsőoktatásba” idén 27 százalékkal többen jelentkeztek, ezen belül a műszaki, természettudományi és mérnöki-informatikai területen is átlag feletti volt a jelentkezés – emlékeztetett.
    Beszélt arról is, hogy szükség van az innovatív vállalkozások számának megduplázására, a szabályozás és az innovátorokra háruló terhek csökkentésére. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a kiemelt területeken – digitalizáció, zöld átállás és egészségügy – az állam erősítse a tudományos tevékenységet.
    Megemlítette azt is, hogy az egész Kárpát-medencére kiterjedő új tudományos park hálózat fejlesztését tervezik.
    Felidézte, hogy az innovációt és a tudományos tevékenységeket a kormány a Neumann János Programon keresztül ösztönzi; az eredmények mérésére egy kilenc pontos javaslatcsomaggal készülnek.
    Arra is kitért, hogy a mesterséges intelligenciát érdemes célzottan használni a kutatásokban és az oktatásban, nem szabad azonban hagyni, hogy az emberek életét “kormányozza”.
    Az Ipar napjai és az Automotive Hungary kiállításokat keddtől péntekig tartják; három pavilonban, 14 ország több mint 370 kiállítója mutatja be az ipar és a járműgyártás legújabb fejlesztéseit. A rendezvények fókuszában a zöld energia, az alternatív hajtások és az energiatárolás új formái állnak.

Fotó: Juhász Melinda

    Az eseményen a Nagydíj pályázat keretében díjazták a leginnovatívabb vállalatokat, így a B Consulting Kft.-t, a DMG MORI HEITEC Digital Kft.-t, a Fath Kft.-t, a FANUC Hungary Kft.-t, az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft.-t, az Oxyma Systems Víz- és Légkezelés Technológiai Kft.-t és a Werth Magyarország Kft.-t; különdíjat kapott a Filamania Kft. és a Jouleing Kft.

MTI