Pályakezdőket segít az álláskeresésben az Ökumenikus Segélyszervezet Ygen Humánerőforrás Központja

–          MIT ÉS HOGYAN LEHET TENNI ANNAK ÉRDEKÉBEN A TANULMÁNYI IDŐ ALATT, HOGY SIKERES LEGYEN A MUNKAERŐPIACRA VALÓ KILÉPÉS?
– PÁLYAKEZDŐKÉNT, HOGYAN VÁLHATOK HATÉKONY ÁLLÁSKERESŐVÉ?

Ilyen és hasonló kérdéseket járt körbe a „Pályakezdőként 3 év szakmai tapasztalattal?” című előadásában Szűcs István, az Ökumenikus Segélyszervezet Ygen Humánerőforrás Központjának vezetője a budapesti HVG Állásbörzén. A szervezet a tanácsadó irodáin túl munkaerő-piaci börzéken és ifjúsági konferenciákon való aktív részvétellel (tanácsadással, próbainterjú lehetőséggel) is támogatja a pályakezdő fiatalokat.

A szakember emlékeztetett többek között arra a közelmúltbéli kormányzati bejelentésre is, hogy a tervek szerint a jövőben 200 milliárdnyi uniós forrás is segíti majd mintegy százötvenezer fiatal elhelyezkedését. A fiatalok munkavállalásának támogatása egybecseng az Ygen Humánerőforrás Központ célkitűzésével – mondta Szűcs István kiemelve, hogy bár 2008 ősze óta jelentősen szűkültek a szemek a toborzás-kiválasztás hálóján, amelyen egyre nehezebb keresztüljutni egy pályakezdő számára, de mindenféle varázslat nélkül lehetséges.

Egyre nagyobb érdeklődés övezi az Ökumenikus Segélyszervezet több éve, a szegénység elleni küzdelem részeként indított, hatékonyan működő, munkaerő-piaci körben kifejtett tevékenységét. Az Ygen Humánerőforrás Központ a Segélyszervezet és a Humánum Kft. innovatív kezdeményezésére 2012-ben jött létre egy a Segélyszervezet által évekkel korábban életre hívott álláskeresőket támogató program folytatásaként. Az Ygen Humánerőforrás Központ álláskeresők, munkavállalók és munkáltatók számára kínál humánerőforrás- és szervezetfejlesztési megoldásokat.

Az Ygen Központ szolgáltatásai térítésmentesek. Budapest-Soroksári irodája 18-35 év közötti álláskeresőket fogad, a kőbányai iroda a X., XVI., XVII. kerületi álláskereső lakosok jelentkezését várja. Vállalatok, cégek megkeresését is fogadják, akiket tréning, tanácsadás és coaching szolgáltatásokkal támogatnak abban, hogy odavonzzák és megtartsák a munkavállalóikat: szervezetfejlesztés, vezetésfejlesztés, munkatársi attitűd- és készségfejlesztés, Y generációs programok, Outplacement, HR tanácsadás.

Az Ökumenikus Segélyszervezet hazai munkaerő-piaci tevékenysége során az elmúlt 5 évben, több mint 600, 18-35 év közötti  álláskereső fejlesztésével foglalkozott. Szakemberei 5500 órában adtak tanácsot, tartottak tréninget, vezettek coaching folyamatokat és próbainterjúztattak olyan embereket, akik nem találták a helyüket a munkaerőpiacon.  A rendszer nagyon hatékonynak bizonyult, mivel az álláskeresők 70%-a képes volt önállóan elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon. A Segélyszervezet ezt a komplex rendszert használva különböző intézményein keresztül, többféle munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű álláskeresői célcsoporton segít. Bővebb információ: http://ygenkozpont.hu/

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*