Országszerte ügyeletet tartanak a választás hétvégéjén a kormányablakok

Rendkívüli nyitva tartással biztosítják jövő szombaton és vasárnap a kormányablakok és okmányirodák a választáshoz kapcsolódó okmányok pótlásának ügyintézését – közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel vasárnap.

    A választáson és az országos népszavazáson való részvétel a személyazonosság, illetve a lakcím igazolásával történik, ehhez érvényes személyazonosító igazolványra, útlevélre, vagy vezetői engedélyre, valamint lakcímkártyára van szükség.
    Mint írták, annak érdekében, hogy a választásra jogosultak élni tudjanak szavazati jogukkal, a választópolgárok akár a választás hétvégéjén is pótolhatják a szavazáshoz szükséges, de érvényét vesztett, elveszett, sérült okirataikat. Fontos ugyanakkor, hogy mivel a járvány miatt, a 2020. március 11. óta lejárt okmányok érvényességét meghosszabbította a kormány, így ezek bemutatásával a választáson is részt lehet venni.
    Az április 3-i országgyűlési választás, illetve országos népszavazás napján, azaz vasárnap, és az azt megelőző napon, vagyis szombaton szinte valamennyi kormányablakban és okmányirodában ügyeletet tartanak. Minden budapesti kerületben, illetve az összes olyan településen, ahol van kormányablak és/vagy okmányiroda, legalább egy nyitva tart április 2-án és 3-án. Fontos tudni azonban, hogy ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség, illetve az elveszett vagy megsérült lakcímkártya pótlására. Ha valakinek semmilyen személyazonosításra alkalmas okmánya sincs (személyi igazolványa, érvényes útlevele, jogosítványa), akkor ideiglenes személyi igazolványt kap, amellyel részt vehet a szavazáson.
    A kormányablakok és okmányirodák rendkívüli nyitva tartása: 2022. április 2. (szombat): 08.00-18.00 2022. április 3. (vasárnap): 07.00-19.00
    Az ügyeletet tartó kormányablakokról és okmányirodákról a kormanyablak.hu weboldalon tájékozódhatnak.

MTI