Orbán: megvan a harmadik győzelmünk

 Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP önkormányzati választási eredményváróján a budapesti Bálna kereskedelmi, kulturális és szórakoztató központban 2014. október 12-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az önkormányzati választási sikerrel “megvan a harmadik győzelmünk”, Budapesten pedig “több mint kétharmadunk van”, hiszen a 23 kerületből 17-nek lehet kormánypárti polgármestere – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap este a Fidesz-KDNP önkormányzati választási eredményváró rendezvényén, a budapesti Bálnánál.

    A kormányfő a szimpatizánsaik előtt tartott beszédében úgy fogalmazott: Magyarország győzött, “győzött az összefogás, az együttműködés és az egység”.
    “Alulmaradt a békétlenség, a széthúzás, a cinizmus és a reménytelenség” – mondta.
    Orbán Viktor kijelentette: az elkövetkező négy évben “naggyá fogjuk tenni Magyarországot”.

Forrás:MTI