Orbán: megbecsülendő a két ország együttműködése

Megbecsülendőnek nevezte Magyarország és Oroszország együttműködését Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

 Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Vlagyimir Putyin orosz elnök kezet fog a tárgyalásuk után tartott sajtótájékoztató végén a Parlament Vadásztermében 2017. február 2-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Vlagyimir Putyin orosz elnök kezet fog a tárgyalásuk után tartott sajtótájékoztató végén a Parlament Vadásztermében 2017. február 2-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

    A magyar kormányfő az orosz elnökkel folytatott megbeszélését követően elmondta: a két országnak nehéz nemzetközi környezetben kell együttműködnie, mert, mint fogalmazott, Európa nyugati felén erőteljes “oroszellenes politika vált divattá”.
    Utalva az Oroszországgal szembeni embargóra, közölte: az mindkét országnak komoly veszteséget okozott, Magyarországnak 6,5 milliárd dollárnyi (1859 milliárd forint) kára keletkezett. Hangsúlyozta, hogy “nem gazdasági problémákat nem lehet gazdasági eszközökkel kezelni”, nem helyes más konfliktus átvitele a gazdaság területére. Úgy vélte, ennek “mindenki megissza a levét, és mindenki a vesztese lesz”. Hozzátette: “nehéz úgy sikeresnek elképzelni Magyarországot, hogy a világgazdaság fajsúlyos szereplőivel nem alakítunk ki nyílt, erőteljes és gyümölcsöző gazdasági, kereskedelmi együttműködést”.
    A miniszterelnök kiemelte: a magyar mezőgazdasági cégek beruházásai után a magyar vízipar is beruházási és fejlesztési lehetőségekhez jut Oroszországban, amennyiben állja a versenyt, “márpedig Magyarország e tekintetben a világ élvonalába tartozik”, így ez áttörést jelent a magyar külkereskedelem szempontjából.
    A kormányfő úgy fogalmazott, “az elmúlt évek kockázatot is vállaló, odaadó munkájának eredményeképpen az orosz-magyar kapcsolatokból mindent megmentettünk és megvédtünk, ami lehetséges volt, és jó kiindulópontot foglaltunk el ahhoz, hogy amikor a világ visszatér végre az együttműködés logikájához”, akkor a magyar gazdaság jó pozícióból induljon az orosz piacokon.
    Mint mondta, “Magyarország nyílt és transzparens kapcsolatokra törekszik Oroszországgal”, ezért évente egyszer a legmagasabb szinten áttekintik a kapcsolatok állását. Tavalyi oroszországi látogatását viszonozta most az orosz elnök – emlékeztetett. Közölte: a két, illetve egy éve kötött megállapodásokat mindkét fél teljesítette, aláírták a regionális együttműködési kérdésekről szóló dokumentumokat, Magyarország főkonzulátust nyitott Kazanyban, aláírták a külügyi konzultációs tervet, továbbá az energetikai megállapodások is teljesültek, így Magyarország gázellátása 2021-ig biztosított – sorolta.
    A miniszterelnök bejelentette: megkezdődnek a tárgyalások a 2021 utáni, Oroszországból Magyarországra irányuló gázszállításról.
    A kormányfő a paksi atomerőmű bővítéséről elmondta: a két ország közötti nukleáris együttműködés akadályainak nagy részét sikerült elhárítani. Hangsúlyozta, hogy a megállapodások megfelelnek az EU elvárásainak, és az uniós bizottság a fennmaradt egyetlen nyitott kérdésről hamarosan döntést hozhat. Az idén már a paksi bővítés előkészítő munkálatai is megkezdődhetnek, jövőre pedig elindulhat a tényleges kivitelezés – közölte.
    Orbán Viktor kitért rá: a kulturális együttműködésben tett vállalások is teljesültek, ösztöndíjakat ítéltek meg egymás diákjainak, és a magyar kormány döntött magyarországi orosz ortodox templomok felújításáról, az ehhez szükséges forrásokat elkülönítette.
    Kérdésre válaszolva a miniszterelnök úgy fogalmazott: “minden nemzeti büszkeséggel egyetemben” világosan látni kell, hogy Oroszország és Magyarország más dimenzióban mozog, és nagy erény, “ha az ember tudja azt, hol a helye”. Ezért Magyarország csak olyan célokat tűz ki maga elé, amelyek megfelelnek az ország súlyának, méretének, befolyásának. Amikor Vlagyimir Putyin tájékoztatta a szíriai helyzetről, akkor e tekintetben Magyarország az ottani politikai, béketeremtő akciók közül a keresztények védelmére vonatkozóhoz tud csatlakozni, mert “ehhez értünk, ehhez van kapacitásunk” – magyarázta. Hozzáfűzte: Magyarország kapcsolódik néhány nemzetközi kérdéshez ott is, ahol nem tud domináns szerepet játszani.
    Orbán Viktor kérdésre kijelentette: van esély arra, hogy létrejöjjön az európai béke alapfeltétele, a kiegyensúlyozott és stabil kapcsolat Oroszország és Európa, Oroszország és az EU között. “Benne van a levegőben”, hogy a világ jelentős átrendeződés folyamatában van. Az az átrendeződés, amely most zajlik körülöttünk, kedvezőbb feltételeket teremt majd az európai-orosz, azon belül a magyar-orosz együttműködésnek, mint amit “az elmúlt években tapasztaltunk” – fogalmazott.
    Egy másik kérdésre kijelentette: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna sikeres és stabil állam legyen, ennek alapja pedig a béke, amely több, az ukrajnai magyarságnak is létfontosságú elemet tartalmazó minszki megállapodások alapján jöhet létre.
    A paksi bővítéshez nyújtott hitelről esetleges kiváltásáról azt mondta, hogy Magyarország pénzügyi helyzete a gazdasági térben sokat javult az elmúlt időszakban, de van egy megállapodás Oroszországgal, és ez “egy jó megállapodás”, ezt nem akarják kockáztatni, hanem a végrehajtására törekednek.
    A gázszállításról elmondta: nem kerülhető el a kérdés, hogy mennyire stabil az Ukrajnán keresztül érkező energiaszállítás a térségünkbe, és “számos bizonytalanságot ismerünk”. Magyarország érdekelt a diverzifikációban, de a Déli Áramlat vezetéket az EU megakadályozta. A magyar és a szlovák hálózatot összekötötték, ha úgy adódik, északról érkező gázszállítmányt is tudunk fogadni, és Oroszország ettől nem zárkózik el – mutatott rá.
    A miniszterelnök végül azt is közölte, hogy nekünk az a fontos, hogy az orosz nyersanyag Magyarországra minden körülmények között eljuthasson, és ezt az orosz elnök garantálta. Mivel Horvátország és Románia nem biztosítja a kétirányú gázszállítást, kulcsfontosságú, ha Putyin kijelenti, hogy Magyarország mindig hozzájut a szükséges olajhoz és gázhoz, és “élni is fogunk ezzel a lehetőséggel” – hangoztatta Orbán Viktor.

Forrás:MTI