Önkéntes rezsibefagyasztást hirdetett az egyik legnagyobb brit közműszolgáltató

Önként befagyasztja lakossági tarifáit csaknem két évre az egyik legnagyobb brit közműszolgáltató cég.

    Az SSE, amely egyike a brit lakossági közműpiac 98 százalékát ellenőrző hat országos szolgáltatónak, szerdán bejelentette, hogy 2016 januárjáig nem emeli háztartási földgáz- és áramdíjait. Emellett a vállalat 2015 márciusáig szétválasztja lakossági szolgáltató és nagybani beszerzési üzletágait a gazdálkodás jobb átláthatósága érdekében.     A 9 millió fogyasztót kiszolgáló SSE az árbefagyasztással együtt ugyanakkor 500 fővel csökkenti alkalmazotti gárdáját – bár a leépítést nem elbocsátásokkal, hanem önkéntes felmondásokkal szeretné lebonyolítani -, és felfüggeszti három tervezett tengeri szélerőmű-beruházását.     A cég gyakorlatilag azt a programot hajtja végre, amelyet az ellenzéki Munkáspárt hirdetett meg kormányra kerülése esetére.     A párt vezetője és miniszterelnök-jelöltje, Ed Miliband a Labour tavaly őszi éves kongresszusán bejelentette, hogy ha a Munkáspárt megnyeri a 2015-ben esedékes parlamenti választásokat, legalább 20 hónapra befagyasztja a kiskereskedelmi áram- és gázárakat, a hat legnagyobb magántulajdonú brit energiaszolgáltató cég nagykereskedelmi és lakossági szolgáltatói üzletágát szétválasztja, és tevékenységük ellenőrzésére a jelenleginél erőteljesebb felügyeleti hatóságot hoz létre.     Miliband akkori indoklása szerint az energiaszolgáltató cégek “túl hosszú ideje” számláznak az indokoltnál többet a felhasználóknak, és ezt azért tehetik, mert “a piac nem működik”.     A tervet mindazonáltal számos bírálat érte.     A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára, Ángel Gurría a BBC televíziónak nyilatkozva nemrégiben kijelentette: a lakossági energiaárak befagyasztása esetén előbb-utóbb nagyon nagy különbség alakul ki a nagybani beszerzési és kiskereskedelmi értékesítési árak között, és ez csődbe viheti a legnagyobb brit lakossági energiaszolgáltató cégeket.     David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök több nyilatkozatában átverésnek nevezte a Munkáspárt közműdíj-befagyasztási tervét, mondván: a pártnak nincs befolyása a világpiaci energiaárakra.     Az utóbbi hónapokban ugyanakkor a brit közműszolgáltatókat is súlyos bírálatok érték, miután a múlt év végén egymás után jelentettek meredek, az inflációt többszörösen meghaladó lakossági díjemeléseket.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*