OLÁH GERGŐÉRT GYEREKEI IS KAMPÁNYOLNAK

image001Oláh Gergő gyerekei, látva, hogy milyen sokat készül apukájuk A Dal szombati középdöntőjére és mennyire fontos neki A tükör előtt című száma, kérték szüleiket, hogy hadd segítsenek a kampányolásban. Gergő mindenképpen csak egy pozitív üzenetű, kedves akcióba szerette volna bevonni a kicsiket, így született meg ez az aranyos kampányfotó.

A három hetes felkészülési időből, ami az elődöntős és középdöntős szereplése között eltelt, Gergő közel egy hetet Salgótarjánban és szülőfalujában, Karancslapujtőn töltött. Visszament a régi iskolájába és munkahelyére, régi ismerősökkel és rokonokkal találkozott. Nagyon fontos volt neki ez a találkozás, és úgy érzi, hogy most érett meg benne igazán a dala: A tükör előtt. Gergő elmondta: „Úgy éreztem, hogy az ottaniak élete két és fél éve jelentősen nem változott, sőt ha mondhatom még rosszabb lett, nem volt jó ezt látni. Újra szembesültem azzal a ténnyel, hogy ami velem történt, történik, az egy csoda és újra tudtam értékelni minden egyes pillanatát”.

Elődöntős szerepléséhez képest Gergő lazább és fiatalosabb megjelenést képzel el a szombati műsorra és a zsűri tanácsait megfogadva a dalán is változtat kicsit. A középdöntőre tehát az egész produkcióban észrevehetünk majd apróbb változtatásokat, amik érintik a ruhát, a szöveget és a hangszerelést is.