Növessze ragasztva – bajuszkodás másképp…

Idén novemberben is a férfiak egészségéért kampányolt a Movember Hungary, s velük együtt növesztett bajuszt a Pesti Magyar Színház társulata is.

_DSC9583

Fotó: Zsigmond László
A szemléletformáló kampány figyelemfelkeltő eleme a már itthon is hagyományosnak számító bajusznövesztés. A lelkes résztvevők novemberben egy hónapon át növesztették ​a​ bajszokat – ezzel is felhívva a figyelmet a betegség megelőzésére, a férfiak egészségének fontosságára. A színház társulatának tagjai ​A konyha előadását követően, miután mint séfek, szakácsok, cukrászok és pincérnők elrakodtak​​, rakétasebességgel növesztettek bajuszt, s néhány fotó kedvéért összeállva büszkén mutatták meg kampányfotónkon.
Persze nem mindenkinek ragasztott a bajsza, hiszen a rendező, Lengyel Ferenc. aki beugróként a Csavargó szerepét játszotta azon az előadáson saját arcszőrzettel kampányolt, csakúgy, mint Szűcs Sándor, aki novemberben olyan előadásokban szerepelt, amelyekhez bátran növeszthetett bajuszt.
​A képen balról Figeczki Vanda, Lengyel Ferenc, Szűcs Sándor, Szőke ​​Richárd, Szatmári Attila, Gáspár Kata, Pavletits Béla, Honti Dániel, a Movember ​​Hungary elnöke, Yu Debin, Fillár István, Rancsó Dezső és Tóth Sándor.​ Meglepő lehet, hogy az urak között két hölgy is meghúzódott. Gáspár Kata és Figeczki Vanda elmondták: “Azért ragasztottunk bajuszt, mert a férfiak egészségének védelme közös érdek!”