Növekvő nézőszám – nem szűnő gazdasági bizonytalanság

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere nyitotta meg városa színházában a tizennyolcadik évadot, és elmondta, a nagykorúvá nőtt teátrum már bizonyította érettségét is. A három évvel ezelőtt kinevezett új vezetőség – Frigyesi András igazgató és Berzsenyi Bellaagh Ádám művészeti vezető – érájában a folyamatosan növekvő állandó társulat sorra szerezte a szakmai elismeréseket és – ami a polgármesternek a legfontosabb – a közönség fokozódó figyelme is tetten érhető. E kettő, a kritika és a publikum lelkesedése az előző évadban az Ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Liliomfi előadásban volt a legszembeszökőbb, amely a Pécsi Országos Színházi Találkozóról három díjat is elhozott, és jelöltként versenyben van a színikritikusok díjára is.

paso_plakat_web

Mindemellett – tette hozzá szomorúan Wittinghoff -, az önkormányzat fenntartásában működő színház a nehezedő gazdasági körülmények hatásait is folyamatosan tapasztalhatja a saját bőrén. A jogszabályoknak megfelelő működéshez például olyan évi előadásszámot kell produkálniuk, mely nem megvalósítható a Jókai Mór Művelődési Központtal társbérletben működő, és így a színháztermet is csak a naptári napok felében használó intézmény számára. Szerencsére a növekvő népszerűségének köszönhető számos vidéki és fesztiválmeghívás, valamint az egyéb budaörsi játszóhelyeken bemutatott előadások segítségével kompenzálható ez a hátrány.

Végezetül a polgármester elmondta, ő legjobban a Godot-ra várva előadást várja az idei bemutatók közül, ikergyerekei pedig A két Lottira kíváncsiak leginkább.

Frigyesi András igazgató köszöntötte a három új társulati tagot. Takács Katalin Jászai-díjas, érdemes művészt, Chován Gábort, valamint a frissen végzett Böröndi Bencét. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a velük kilencfősre duzzadt állandó társulat – az eddigiek: Spolarics Andrea, Ilyés Róbert, Bregyán Péter, Bohoczki Sára, Ódor Kristóf és Páder Petra – új fejezetet nyit a színház életében, hiszen a közösségben való gondolkodás, a folyamatos és egymásra épülő műhelymunka-fázisok egyre nagyobb hangsúlyt kaphatnak.

Berzsenyi Bellaagh Ádám művészeti vezető az évad bemutatóit ismertette. Még ebben a naptári évben öt bemutatót tartanak, ebből kettőt szeptemberben: Alfonso Paso Hazudj inkább, kedvesem! című krimi-vígjátékát Znamenák István rendezésében, Szamosi Zsófia, Marton Róbert és Chován Gábor főszereplésével valamint Erich Käster: A két Lotti című családi előadását Tasnádi Csaba által színpadra állítva. Októberben Takács Katalin – és az életre keltett tárgyak – előadásában Mosonyi Aliz: Az öreg kisasszony autósmeséit nézhetik meg kicsik és nagyok Varsányi Péter egyetemi hallgató rendező munkájaként. Novemberben Thomas Middleton – William Rowley: Maskarák című drámáját rendezi Berzsenyi Bellaagh Ádám, decemberben pedig egy Beckett darabot, a Godot-ra várvát állítja színpadra a színház dramaturgja, Kovács Kristóf. Januárban ismét élvezhetünk egy Forgács Péter rendezést, méghozzá Örkény Macskajátékát Spolarics Andrea, Takács Katalin, Ilyés Róbert és Bohoczki Sára főszereplésével. Tavasszal rendezőként bemutatkozik Budaörsön is Pelsőczy Réka, majd Čapek: Fehér kór-jával jelentkezik Frigyesi András igazgató, és az évad végén Kuthy Ágnes zárja a meghívott rendezők sorát.

Műsoron marad az elmúlt évadok számos előadása, többek között a Liliomfi, A nagy Romulus, a Rómeó és Júlia, a János vitéz és a Pinokkió, de folytatódnak a kávéházi előadássorozatok is, a nagy magyar színészekre emlékező Szellemidézés és az Operabeavató. Ezen kívül, az ifjúsági program részeként, továbbra is elérhetőek az előadásokhoz a honlapról letölthető segédanyagok, Gyeskó Ágnes magyar- és drámatanár munkái.

Büszkén mutatta fel a művészeti vezető a színház arculati anyagait és kiadványait, melyek vizuális világával az előadásaikból ismerős, innovatív és ízléses színház képét szeretnék erősíteni. És innováció az a fejlesztés is, melynek nyomán a színház honlapja az évadnyitó pillanatától, azaz Latinovits Zoltán születésnapjától kezdődően mobiloptimalizált lett.

Minden felszólaló utalt a színház névadójának, az aznap nyolcvanöt éve született Latinovits Zoltánnak példájára, szakmai nagyságára és emberi tartására, amely méltó cégér a teátrum kapuján.

Az évadnyitó zárásaként Ódor Kristóf, a társulat színésze elmondta Petőfi Sándor Levél egy színész barátomhoz című versét, melynek konklúziója különösen rímelt az előtte elhangzottakra:

 

„”Pártolj, közönség, és majd haladunk,”

Mond a szinész: és az meg így felel:

“Haladjatok, majd aztán pártolunk;”

[…]Ez keseríte minket annyira.

Az isten adja, hogy minél előbb

Akképpen álljon szinmüvészetünk,

Amint valóban kéne állnia.”