Népszavazásért tüntetett a demokratikus összefogás az Alkotmány utcában

20140202gyurcsanyA megmozdulást az Összefogás pártjai szervezték azt követően, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Paksi Atomerőmű tervezett bővítéséről szóló népszavazási kezdeményezést.

Beszédet mondott Gyurcsány Ferenc, az MSZP részéről Szabó Imre volt környezet védelmi miniszter, Fodor Gábor, Jávor Benedek és Bajnai Gordon.

A szónokok mindegyike arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor egy személyben nem dönthet egy ilyen horderejű, az ország életét évtizedekre meghatározó beruházásról. Azt mondták, ha a kormány megakadályozza a referendumot, akkor az országnak az április hatodikai országgyűlési választásból kell népszavazást csinálnia.

A Demokratikus Koalíció elnöke volt az első felszólaló. Gyurcsány Ferenc kijelentette: házat és hazát nem adunk, nem leszünk albérlők sem a saját házunkban, sem saját hazánkban.

A kormányfőt “hazugnak, árulónak és esküszegőnek” nevező DK elnök a tervezett paksi bővítésről szóló megegyezés kapcsán kijelentette: “tíz őszödi beszéd drámája nem ér fel azzal a hazaárulással, amit Orbán Viktor elkövetett”.

Bajnai Gordon pedig úgy fogalmazott: ennek a kormányzatnak egy atomerőmű az emlékműve, mindent szimbolizál, ami miatt a jelenlegi a hatalomnak mennie kell Magyarország éléről.

A volt kormányfő szerint április hatodikán jövőt választ az ország, arról kell dönteni, hogy egy szovjet utódállam, Orbánisztán legyen, vagy az amire ’89-ben, 90-ben egyszer már szavaztunk, egy független, demokratikus európai jogállam.

Fodor Gábor a Liberálisok elnöke pedig arra emlékeztetett, hogy a Fidesznek 2008-ban nem voltak aggályai a lakosság megkérdezéséről, amikor a 300 forintos vizitdíjról íratott ki népszavazást.

A Fidesz szóvivője hiteltelennek és komolytalannak tartja, amit az ellenzék a paksi bővítés ügyében tesz.

Selmeczi Gabriella ezt még az ellenzéki rendezvény előtt mondta a délutáni tüntetéssel kapcsolatban.

A kormánypárt szóvivője szerint az ellenzéki pártok olyan dolgok ellen szerveznek tüntetést, amiket korábban ők maguk akartak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*