Németh Balázst a technika ördöge hátráltatta

Németh Balázs túl van a portimaói versenyhétvége nyitónapján, amely során az első szabadedzésen és az első időmérőn is gondok adódtak a magyar versenyző motorjával, amely nem indult be.

A Supersport világbajnokság mezőnyének tagjai ezúttal a portugáliai Portimaóban feszülnek egymásnak, ahol pénteken az első szabadedzés, valamint kvalifikáció került lebonyolításra. A versenyzők egész nap száraz, húsz fok körüli, napos időben rótták a köröket, vagyis motorozáshoz optimális körülmények között kezdte meg a munkát Németh Balázs csapata, a Complus SMS Racing. Sajnos azonban a balszerencse ismét utolérte a magyar pilótát, aki a délelőtti, piros zászlóval félbeszakított tréning második felében már nem tudott pályára gurulni, mivel egyszerűen nem indult be a motorja. A H-Moto Team pilótája 1’50.396-os idővel, a harmincegyedik helyen zárta az első szabadedzést, amely eredmény talán mondani sem kell, hogy elmaradt Balázs várakozásaitól. Habár a 24 éves versenyző a délutáni időmérőn hét tizedet gyorsult (1’49.606) és két pozíciót javított helyezésén, a délelőtt tapasztalt technikai probléma ismét előjött, ami miatt csak az edzés megkezdése után tizenöt perccel tudott pályára gurulni. A hibát, amelyet Németh Balázs csapata végül is elhárított, a generátor okozta.

A Supersport másik két magyar résztvevője, Talmácsi Gábor és Tóth Imre a tizennegyedik és a huszonnegyedik ideiglenes rajtpozíciót szerezte meg. Szombaton, magyar idő szerint délelőtt háromnegyed tizenkettőkor a második szabadedzést, délután öt óra után öt perccel pedig a második időmérőt rendezik majd.

Németh Balázs: –„Sajnos nem úgy alakult a portimaói hétvége első napja, ahogyan azt elterveztük, mivel a délelőtti és a délutáni edzésen is technikai probléma hátráltatott minket. Az első tréningen a piros zászlót követő időben már nem tudtam kigurulni a bokszból, mert a motorom nem indult, és az időmérőt is hasonló okból voltam kénytelen tizenöt perccel később megkezdeni. A probléma forrását a csapatom megtalálta, amely a szétrobbant generátor volt. Este egy nagyobb meeting keretein belül elemezzük a ma történeteket és próbáljuk kideríteni, hogy hogyan lehetne még gyorsulni. Ennek érdekében megnézzük a telemetria adatokat, a magam részéről pedig igyekszem holnap javulni és minden tartalékot kihozni a motorból, valamint magamból is.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*