Németh Balázs versenyének kuplungprobléma vetett véget

A Complus SMS Racing magyar pilótája, Németh Balázs meglehetősen balszerencsés versenyhétvégét zárt Silverstone-ban. A Supersport világbajnokságban szereplő magyar motoros vasárnap csak 5 kört tudott teljesíteni a futamon, mielőtt a kuplung meghibásodása folytán ideje korán fel kellett adnia a versenyt.

Pedig nem indult rosszul a nap a 25 éves budapesti versenyző számára, hiszen a warm up-on a beállításokban eszközölt változtatásnak köszönhetően javítani tudott valamelyest az időmérőkön elért legjobb köridején. A versenyen viszont már nem nyílt igazán lehetősége rá, hogy kihasználja ezt a feljavult tempót, mivel a rajt után koccant egy ellenfelével, melynek következtében hátracsúszott a 30.-ról a 35. helyre, majd a kuplungja is elmelegedett, így 5 kör után kénytelen volt a bokszba hajtani, és feladni a versenyt.

A H-Moto Team 34-es rajtszámú motorosa túl sok pozitívumot sajnos nem tud magával vinni erről a hétvégéről, hiszen idén már nem először fordult vele elő, hogy a technika ördöge fosztotta meg egy jó verseny lehetőségétől. Balázs mindenesetre bizakodó, hogy a csapatával betervezett közös teszt komoly javulást eredményez majd motorja viselkedésében, és a következő versenyen már fel tudja venni a harcot a gyorsabb versenyzők ellen.

A Supersport világbajnokság következő fordulóját egy hónap múlva rendezik, a Nürburgringen.

Németh Balázs:- „Sajnos nagyon korán véget ért számomra ez a verseny. Az 1. körben összeakadtam valakivel, és kisodródtam a pályáról, aminek következtében visszacsúsztam az utolsó helyre. Aztán a következő néhány körben sikerült előrejönnöm 1-2 helyet, de az egyenesekben és a féktávokon is érezni kezdtem, hogy felpörög a motor és csúszik a kuplung, úgyhogy ki kellett állnom. Őszintén szólva nem tudom pontosan, mi okozhatta ezt a meghibásodást. A kuplungot minden versenyen szoktuk cserélni, és a 3 év alatt még sosem fordult elő velük hasonló probléma. Talán a rajtnál megégetődött picit, majd a túl nagy terhelés miatt túlmelegedett, és elkezdett csúszni. Sajnálom, hogy így alakult, mert a warm up-on sikerült javítanom az időmérős körömön. Kipróbáltunk egy más beállítást, ami szerintem a versenyen is jól működött volna. De őszintén szólva a pontszerző helyektől még így is nagyon távol lettünk volna, ez valamelyest csökkent most a kiesés okozta fájdalmon. Úgy néz ki, nemsokára tesztelhetek egyet a cseh csapattal Brnóban, amitől elég sokat várok. Remélem, sikerül majd minél több beállítást kipróbálnunk, és javulást elérnünk a motor viselkedésében. A következő futamra már szeretnék úgy érkezni, hogy a hétvége elejétől kezdve tartani tudom a gyorsabb versenyzők tempóját, mert így én is tovább tudnék gyorsulni velük. Bízom benne, hogy hamarosan előrébb lépünk a mezőnyben.”  

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*