Németh Balázs: „Holnap a célom a folyamatos gyorsulás lesz”

Németh Balázs és a Supersport mezőnye számára véget ért a doningtoni versenyhétvége nyitónapja, amely során a Complus SMS Racing motorosa leginkább nedves pályán rótta a köröket.

Angliára jellemző időjárás fogadta a Superbike versenyzőit Doningtonban, hiszen délelőtt mindössze hét fokos volt a levegő hőmérséklete, amikor kezdetét vette a Supersport első szabadedzése. A mezőny, köztük a H-Moto Team versenyzőjének dolgát is folyamatosan változó körülmények nehezítették, ami miatt Németh Balázs csak igen kevés időt tudott a pályán tölteni. Délutánra változott a helyzet, hiszen akkor már teljes mértékben eső áztatta aszfalt fogadta a pilótákat (a hőmérséklet még ekkor is tíz fok alatt volt) a 24 éves magyar motoros pedig kiválóan teljesített nedves pályán. Az időmérő második felére azonban elkezdett felszáradni az aszfaltkör, ami ismét csak keresztülhúzta a Complus SMS Racing csapatának számításait, így Németh Balázs végül is a tizenkilencedik pozíciót szerezte meg a provizórikus rajtrácson. Az ideiglenes pole pozíció a hazai pályán versenyző Sam Lowesé lett, míg a mezőny másik két magyar résztvevője, a negyedik (Talmácsi Gábor), illetve a huszonnegyedik (Tóth Imre) helyen zárt.

Az időjárás előrejelzések szerint a második nap edzései már száraz időben zajlanak majd, így Balázs számára szinte biztosan lehetőség nyílik legjobb időeredménye megjavítására. A folytatást illetően egy minél jobb rajthely, illetve folyamatos előrelépés a hondás versenyző célja, aki egyébként úgy véli, hogy vasárnap egy esős körülmények között zajló futam során nagyobb esélye lenne a jó szereplésre.

Németh Balázs:-„A délelőtti edzés szárazon kezdődött, azonban nem sokkal később elkezdett esni az eső, így a mezőny jelentős részéhez hasonlóan én is úgy határoztam, hogy inkább a bokszban maradok. Ennek a döntésnek a hátterében tulajdonképpen az állt, hogy nem került az aszfaltra annyi csapadék, hogy fel tudjuk rakni az esőgumikat, ugyanakkor pedig slick abroncsokkal sem lehetett már pályára gurulni. Emellé még egy apróbb technikai probléma is párosult, mivel elkezdett folyni a motoromból a hűtővíz, ez pedig túlmelegedést okozott. Habár a csapatom még a tréning vége előtt képes volt elhárítani a hibát, ezt követően sem éreztem úgy, hogy érdemes elhagyni a bokszot. A délutáni időmérőre már teljesen vizes pályán került sor és azt gondolom, hogy egészen addig jól is teljesítettünk, amíg el nem kezdett száradni a ring. A kvalifikáció második felében már próbáltunk a futóművön állítani, viszont mindössze egy-két kört tudtunk száraznak mondható aszfalton megtenni, ami természetesen nem elég ahhoz, hogy értékelhető eredményt érjünk el a beállítások terén. Ahogyan azt korábban már említettem, a K-Tech számára hazai pályának számít Donington, viszont most egyelőre még nem tudtuk a tapasztalataikat felhasználni, hiszen egyébként is már rendelkeztünk egy jó esős setuppal. Remélhetőleg a hétvége folytatásában ez másként lesz, még akkor is, ha különböző időjárási előrejelzéseket lehet hallani. A holnapi második időmérőre száraz időt mondanak, ahol a célom az lesz, hogy folyamatosan gyorsulva megpróbáljak egy minél jobb rajtpozíciót szerezni.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*