Németh Balázs kilenc helyet javítva rajtpozícióján, a huszonkettedik pozícióban fejezte be a Supersport idei ötödik futamát a doningtoni nagydíjat. A 24 éves versenyző az utolsó méterekig harcolt három másik versenyzővel, akiken végül is sikerült felülkerekednie.

Németh Balázs legközelebb a június 8-9-i hétvégén, a portugáliai Portimaoban gurul majd pályára, ahol reményei szerint sikerül majd számára az idei első pontszerzés.
Németh Balázs:- „A tegnapi meetinget követően, a reggeli bemelegítő edzésen kipróbáltunk pár változtatást a Hondámon, azonban mivel rosszabb kört futottam, mint a második kvalifikáción, úgy döntöttünk, hogy visszatérünk az időmérőn használt setuphoz. A verseny egy közepesen sikerült rajttal indult számomra, majd egy nagyobb bolyban találtam magam, ahol megkezdődtek az oda-vissza előzgetések. A pozícióharcok miatt viszonylag hamar elkezdett szétszakadni a mezőny, így ezt követően arra törekedtem, hogy minél jobb köröket motorozva a lehető legjobb helyen fejezzem be a viadalt. Tulajdonképpen elégedett és csalódott sem vagyok, mivel bár kilenc helyet javítottam a rajtpozíciómon, pontot nem tudtam szerezni, valamint úgy érzem, hogy maradt még tartalék a motorban. Pozitívum, hogy péntek óta nem esett az eső, aminek köszönhetően szombaton és ma is a száraz beállításokon tudtunk dolgozni. Egy esős versenyen talán több esélyünk lett volna a pontszerzésre, azonban nem eshet egész évben, így száraz körülmények között kell megpróbálni javulni. Most már a soron következő, portimaoi nagydíjra koncentrálunk, ahol remélhetőleg nem lesz annyira váltakozó az időjárás, mint Doningtonban volt. Nem probléma, ha netán egész hétvégén esik majd Portugáliában, mint ahogyan az sem, ha végig szárazon megyünk, vagyis az időjárás szempontjából egyedül az állandóság lenne fontos. Remélem, hogy a szezon hatodik futamán sikerül majd előrébb lépnünk és idén először pontot szerezhetek.”