Német lap a magyar-román viszonyról

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a magyar-román viszonyról közölt beszámolót csütörtöki számában.

    A Székelyföld mint a viszály almája – Magyar nacionalisták provokálják Romániát az Erdély körüli vitában című cikkben a szerző, Karl-Peter Schwarz kiemelte: “a heves román-magyar vita a nyári szünetben sem csillapodott”.     Kifejtette: a román külügyminisztérium magyarázatot követelt Vona Gábornak, a Jobbik elnökének szombati székelyföldi beszédével kapcsolatban, amire a magyar külügyminisztérium azzal válaszolt, hogy a budapesti vezetés kiáll a jószomszédi kapcsolatok és a Romániával kialakított stratégiai partnerség mellett, egy ellenzéki politikus kijelentéseiért pedig nem tehető felelőssé. Ugyanakkor Traian Basescu román államfő e “békülékeny reakció” ellenére “tőle szokatlan magyarellenes kijelentésekre ragadtatta magát” – tette hozzá.     A FAZ szerzője úgy vélte: a román-magyar vita júliusban kezdődött, amikor Németh Zsolt külügyi államtitkár Tusnádfürdőn felszólította Bukarestet, hogy tartsa tiszteletben Székelyföld nyelvi és kulturális egységét, majd miután a román külügyminisztérium tiltakozott a “vélt beavatkozás” ellen, Tőkés László azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon úgynevezett védhatalmi státust az erdélyiek érdekében, ami “erősen felzaklatta” a román vezetést.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*