Nem szavazták meg a BKK vezérigazgatójának Jobbik által kezdeményezett felmentését

A Fővárosi Közgyűlés nem szavazta meg Vitézy Dávidnak, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának a Jobbik által kezdeményezett felmentését.

    

Vitézy Dávid

Vitézy Dávid

A csütörtöki közgyűlésen a Jobbik módosító javaslatát, amelyet a közút-felújítási programhoz adtak be, senki nem támogatta: a Jobbik-frakció nem szavazott, húsz képviselő nemmel szavazott, nyolc pedig tartózkodott.     Volner János délelőtti sajtótájékoztatóján azt mondta, azért kezdeményezték a cégvezető felmentését, mert az elmúlt három évben Vitézy Dávid főszerepet játszott abban, hogy tönkretegyék Budapest közlekedését. A lámpákat úgy hangolták át, hogy szándékosan dugókat okozzanak, és úgy változtatták meg a fideszes polgármesterek a forgalmi irányokat, hogy a főutakra tereljék a forgalmat, ezzel újabb dugókat hoztak létre – folytatta. Emellett szerintük több olyan forgalomtechnikai beavatkozás is történt, amely a közösségi és egyéni közlekedést is megnehezítette.     Kijelentette, hogy a kormány “fejős tehénnek” nézi az autósokat, Európa legmagasabb áfáját veti ki rájuk, megemelte a regisztrációs adót. A helyzetet Budapest pedig azzal súlyosbította, hogy úgy akarja rávenni az autósokat a közösségi közlekedés használatára, hogy “pokollá teszi” az életüket – fogalmazott Volner János.     Három évig gyakorolhatott egy világváros élén Vitézy Dávid és Tarlós István, előbbi ez idő alatt bebizonyította alkalmatlanságát, ezért indítványozták, hogy a főpolgármester azonnal mentse fel Vitézy Dávidot és nevezzen ki a helyére egy megfelelő vezetőt – fogalmazott, az MTI kérdésére, jelezve egyúttal: van jelöltjük, de őt a későbbiekben nevezik meg.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*