Nehéz helyzetben a Pető Intézet

A Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete – mint minden főiskola – hosszú évek óta anyagi gondokkal küzd, de bizton számíthat a kormány támogatására – közölte az intézmény rektora kedden az MTI-vel.

    Schaffhauser Franz rektor közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a mozgássérült gyermekek és felnőttek fejlesztését a Magyar Örökség díjas intézetben végző konduktorok részesülhetnek az életpályamodellből adódó előnyökből, a közoktatási intézmény működését pedig segíti a napokban megkötendő köznevelési szerződés is.     A főiskola vezetése mindent megtesz a pénzügyi nehézségekkel járó problémák megoldásáért, neveltjei, diákjai és munkatársai biztonságért, ezért rendszeresen tárgyal és egyeztet a szakhatóságokkal – tudatta közleményében a Pető intézet rektora.     A nap folyamán az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt közölte az MTI-vel, hogy a tárca a tervek szerint hozzávetőlegesen 420 millió forinttal támogatja az elkövetkező egy évben a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetét. A tájékoztatás szerint a Pető intézet augusztusban új köznevelési szerződés megkötését kezdeményezte a minisztériumnál, jelezve, hogy a kiegészítő támogatás nélkül az intézmény működése ellehetetlenülne.     A közleményben azt írták, tekintettel az intézmény fontos szerepére Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár és munkatársai szombaton egyeztettek a tárca és a Pető intézet között köthető új köznevelési szerződés részleteiről az intézet képviselőivel. Ennek az új köznevelési szerződésnek az alapján a minisztérium tanulónkénti 230 ezer forinttal, a jelenlegi létszámadatok alapján 100,5-110 millió forinttal tervezi támogatni az intézményt a következő egy évben.     Emellett a minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkársága is támogatja a Pető intézetet 317,6 millió forinttal – tették hozzá.     Kitértek arra is: azt a folyamatot, hogy az intézet az ingatlanjaival milyen módon kíván bevételhez jutni, nem az Emmi hatásköre megítélni, hangsúlyozva, a minisztérium cáfolja, hogy háttérintézménye, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) költözne a Pető intézet egyik ingatlanjába.     Az Index kedden publikált információi szerint nyár végére csőd közeli helyzetbe került a mozgássérült gyerekek speciális oktatását végző, világhírű Nemzetközi Pető Intézet. A bevételek a korábban jellemző évi 2,2 milliárdos szintről 1,5 milliárd forintra apadtak, ennek következtében az intézmény a megszokott működési keretek között havonta “20 milliós mínuszt termel”.     Az intézethez tartozó három nagy értékű budai ingatlan – a Villányi úti épület, a Kútvölgyi úti központ és a központ szomszédságában lévő beépítetlen telek – nemrég a fenntartóhoz, az állami tulajdonban lévő Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft.-hez került, az épületek jogi helyzete azonban rendezetlen – írta a hírportál.     A nap folyamán Szabó Tímea független országgyűlési képviselő az Együtt-PM választási szövetség nevében az MTI-nek azt mondta: információik szerint a Pető Intézet Kútvölgyi úti épületébe a GYEMSZI költözne, a Villányi úti épületet pedig akár el is adhatnák.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*