Nagy Győző: Silverstone helyett Pannóniaring!

Nagy Győző a H-Moto Team jolly jokere, aki nemcsak versenyzőként erősíti a csapatot, de közben a nemzetközi porondon, a FIM Superstock 1000 Kupában Győrfi Alent segíti főszerelőként. Így aztán eredetileg úgy volt, hogy ezen a hétvégén Silverstone-ba utazik a csapattal, Alen kényszerű visszalépése folytán viszont hirtelen változott a terv, és az OB-n fog indulni, versenyzőként!

Ez a jolly jokerek sorsa, instant bevethetőnek kell lenniük, hiszen pillanatról pillanatra változhat, hogy épp hol kívánják csatasorba állítani őket. Nagy Győző egy percig se habozott, a bőröndje már be volt pakolva, gyorsan felkészítette motorját, és mindent elrendezett, ami hétvégi indulásához szükséges. Sajnálja, hogy jó barátja és csapattársa, Győrfi Alen sérülése miatt nem tud elindulni a Superbike világbajnokság silverstone-i betétfutamain, de ha már így alakult, akkor igyekszik megragadni a lehetőséget, és minél jobban helytállni idei második versenyén, ami elsősorban továbbra is az 1000 köbcentiméteres versenymotorral való barátkozásról fog szólni a számára.

Miközben Győző egy Stock1000-es Hondával fog vitézkedni, addig a H-Moto Team másik motorosa, a sokszoros magyar bajnok Rizmayer Gábor Superbike BMW-jével próbálja meg besöpörni idei ötödik és hatodik futamgyőzelmét, eddig ugyanis száz százalékos mérleggel büszkélkedhet az idei OB-n – négy futamból négyet nyert meg. Így természetesen most sem lehet más a célja, mint a győzelem, még akkor is, ha több mint két hónapja nem ült versenymotoron.

Rizmayer Gábor (Superbike) :- „Nagyon vártam már ezt a versenyt, mert elég sok idő telt el a legutóbbi, hungaroringi forduló óta. Azóta nem is ültem versenymotoron. Jó lett volna picit többet edzeni, de erre sajnos most nem volt lehetőség. Mivel a bajnokság összes eddigi futamát meg tudtam nyerni, így természetesen most is a győzelem lesz a célom, de a hosszú kihagyás miatt arra számítok, hogy ez most nem lesz egyszerű. A Pannóniaringet kedvelem, de ez a meleg alaposan meg fogja nehezíteni a dolgunkat, úgyhogy kemény versenyre számítok.”

Nagy Győző (Superstock 1000):- „Mivel (Győrfi) Alen nem tud elindulni a hétvégi FIM Superstock 1000 Kupa versenyén, így úgy alakult, hogy Silverstone helyett a Pannóniaringre utazom, és nem szerelni fogok, hanem motorozni. Sajnálom, hogy Alen számára most így alakultak a dolgok, de ha már adódott ez a lehetőség, akkor nyilván meglovagoljuk. Néhány nap alatt kellett összeszednem magam és a motorom, ráadásul ez lesz a második versenyem 1000-es technikával, de nem panaszkodom, megyek és csinálom, és bízom a legjobbakban.” 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*