Molnár László kapta az idei életműdíjat

Átadták a szegedi színházi élet szakmai elismeréseit, a Dömötör-díjakat szombaton este, az idei életműdíjas Molnár László karmester lett.

    Molnár László a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Farkas Ferenc növendékeként szerzett diplomát, majd Kórodi András magántanítványaként karmester lett. Szolnoki és nyíregyházi pályakezdés után 1978-ban szerződött Szegedre, ahol hosszú ideig a karigazgatói, illetve a zeneigazgatói posztot is betöltötte.
    Az idén hetvenedik születésnapját ünneplő, komponistaként és zenepedagógusként is aktív művész nevéhez országos hírű operabemutatók kötődnek, de más műfajokban is otthonosan mozog: népszerű musicaleket, operetteket, szimfonikus műveket is sikerrel dirigált.
    A teljes szegedi színházi életet lefedő Dömötör-díjat 1999-ben civil kezdeményezésre alapították, 2006-ban bekerült Szeged városának hivatalos kitüntetései közé. Tíz kategóriában a közönség szavazatai alapján dől el, ki veheti át az elismerést. Az életműdíjat a kuratórium ítéli oda, a legjobb háttérmunkásnak járó elismerést pedig a szegedi társulat tagjai, dolgozói adományozzák titkos szavazással, ezt idén Almási Gyöngyi súgó kapta.
    A Szegedi Nemzeti Színházban rendezett gálaműsoron a legjobb férfi színészi alakításért járó díjat – az idén Kölcsey-éremmel kitüntetett – Pataki Ferenc vehette át William Shakespeare Othello című tragédiájában Jágó megformálásáért. Csorba Kata a legjobb női színészi alakításért járó elismerés nyerte el Vinnai András Másikember című fantasztikus vígjátékának egyik főszerepéért. A nézők a legjobb férfi mellékszereplőjének Poroszlay Kristófot választották az Othellóban nyújtott alakításáért, a legjobb női mellékszereplő Kéner Gabriella lett a Shakespeare-tragédiában látott játékáért.
    A legjobb opera-énekesnőnek az évadban a Verdi Simon Boccanegra című művében Amelia Grimaldit játszó Kónya Krisztinát választották, a legjobb operaénekesnek járó elismerést László Boldizsár kapta Offenbach Hoffmann meséi című darabjának címszerepéért. Az utóbbi opera díszlettervezője Molnár Zsuzsa szintén Dömötör-díjat vehetett át, ahogy az Ágacska jelmeztervezője, Varjas Zsófia is.
    A legjobb rendezőnek járó elismerést a Szegedi Kortárs Balett – a közelmúltban a Seregi-díjat is elnyert – művészeti vezetője, Juronics Tamás érdemelte ki a Tavaszi áldozat színpadra állításáért. A legjobb táncos az idén – a Magyar Táncművészek Szövetségétől – az évad férfi táncművésze elismeréssel jutalmazott Csetényi Vencel lett, a Rítus című előadásban nyújtott alakításáért.

Forrás:MTI