Mister Dakar ismét motorral hódít

Noha csak ebben az évben debütál az FIA Világkupa, a FIM Baja, valamint a FIM-Europe Baja versenynaptárjában a június 13-16-a között megrendezendő Romanian Baja, ám a szervezők már a debütálás alkalmával a sportág legnagyobbjait tudhatják a nevezési listán. Garamvölgyi Zoltán, a verseny főszervezője elmondta, a tizenegyszeres Dakar-győztes Stephane Peterhansel is ott lesz az indulók között, és a francia világklasszis ezúttal motorra pattanva szeretné növelni a győzelmeinek a számát.

 Már alig egy hét van hátra az első Romanian Baja terep-rally Világkupa futamig, és mindenki biztos lehet abban, hogy a FIM és az FIA égisze alatt most bemutatkozó verseny azonnal az érdeklődés középpontjába került. Ugyanis a nevezettek között a sportág legnagyobbjainak a nevét is ott találhatják a szurkolók, akikért érdemes lesz felkerekedni. Eddig 16 országból jelezték részvételüket a június 13-16-a között megrendezendő Romanian Baja terep-rally futamon.

 „Egy héttel a végleges nevezési zárlat előtt a motoros és quados mezőnyben kezd kristályosodni a kép, és örömmel elárulom, hogy a sportág nagyágyúi adták már le a nevezéseiket. Ott lesz a motorosok mezőnyében Mister Dakar, a francia Stephane Peterhansel, aki tizenegyszeres Dakar-győztes, és kétkeréken hatszor nyerte meg a világ legnehezebb sivatagi versenyét. Peterhansel idén motorral versenyez a Világkupában, és az olaszországi idénynyitó után második helyen áll összetettben. A jövő hétvégén mindenképpen győzni szeretne, és azt mondta, a lehető legjobban sikerült a versenyre való felkészülése” – fogalmazott Garamvölgyi Zoltán, a Romanian Baja főszervezője.

Persze nemcsak a francia legenda lesz ott a mezőnyben, ugyanis jelezte a részvételét az olasz Alessandro Ruoso, a San Marinóból érkező Alex Zanotti, kiváló venezuelai, orosz, cseh motorosok, valamint a német, a Dakarról szintén jól ismert Andrea Mayer.

A FIM-Europe motoros mezőnyében leadta a nevezését a két portugál fenegyerek, Pedro Bianchi Prata, Rui Costa és a lengyel Artur Blansky is. Előzetesen úgy volt, hogy a legjobb magyar, Hodola Richárd is harcba száll az Eb-pontokért, ám most úgy tűnik, önhibáján kívül kénytelen lesz kihagyni a versenyt.

 „Május 29-ére virradóra ellopták a motoromat a zalaegerszegi Csipke parkolóházból. Az anyagi káron kívül további rossz hír, hogy igencsak kérdésessé vált az indulásom” – osztotta meg bánatát a facebook-on Hodola Richárd.

 A quad Európa-bajnoki futamon a legnagyobb név a lengyel Lukasz Laskawiec,

míg a Világkupa mezőny is rendkívül erős. Utóbbiban áll rajthoz a 2014-es Dakaron

is induló, tavalyi magyar bajnok Somfai Mátyás, akinek spanyol, uruguayi, lengyel

és francia ellenfelei érkeznek köztük egy hölgy, Stephanie Sanchez.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*