Mindenki lehetőségeihez mérten segítsen

 

300 adag meleg ételt osztottak ki az MSZP politikusai szombaton Budapesten, a Rákóczi téren. Ide vezetett az első útjuk a választási programot bemutató rendezvény után, mert a szolidaritásról nem beszélni kell, azt tettekben mérik.

Húsz éve minden évben megszervezzük a karácsonyi időszakban a „Segítünk!” karitatív akciót, melynek során az ország minden pontján ételosztással, adománygyűjtéssel, gyermekek megajándékozásával igyekszünk a segítségre szorulók számára könnyebbé tenni a téli időszakot. Ma Magyarország legnagyobb gondja a szegénység, és az, hogy az ország kettészakadt – mondta Molnár Gyula elnök, aki szintén segített az ételosztásban. Elmondta, hogy ma néhány tízezer ember családi kapcsolatok és nem a tehetsége okán gazdagodott meg, miközben 4 millióra nőtt a szegénységben élők száma. 2018-ban változtatni fogunk ezen, mert több pénzt, több lehetőséget kell hagyni azoknak, akik nehéz körülmények között élnek.