Miklósy Tamás- Egyik szemem sír…

Egy arany, öt ezüst, öt bronz, és megannyi pont jellemzi a Tomracing Motorsport Team 2013-as esztendőjének első félévét. Miközben a versenyzők megérdemelt nyári pihenőjüket töltik, addig Miklósy Tamás, a csapat tulajdonosa kiosztotta a gárda félévi bizonyítványát.

A tavalyi évhez képest a 2013-as esztendőre jelentősen átalakult a Tomracing Motorsport Team. A csapat nem csak két keréken, hanem már négy keréken is jelen van a technikai sportok világában. Félév elteltével mit gondol, jó döntés volt ez a fajta terjeszkedés?

    miklosy_gyutaiMiklósy Tamás: – Olyan típusú ember vagyok, aki mindig hosszú távra tervez, így a technikai sportokban szinte kötelezően előforduló hibák fél év eltelte után nem rettentenek vissza a folytatástól, illetve az új feladatok elől továbbra sem futok el. Mindhárom új versenyzőnk hamar beilleszkedett a csapatba, és mindhárman húzóemberei lettek a gárdának. Amikor Radák „Radír” Jánossal belevágtunk a közös munkába, nem vártam azt, hogy az autósportban azonnal tényezőkké váljunk, de úgy tűnik, ha a balszerencséje végre elengedi a kezét, akár bajnoki címmel is befejezhetjük a bemutatkozó évünket. Radírt rettentően megviseli lelkileg ez a sok probléma, ugyanis eddig összesen nem volt ennyi technikai gondja, mint idén. Persze eddig ilyen erős autóval nem is versenyzett… Rengeteget beszélgetek vele, ápolom a lelkét, mert ő kizárólag akkor elégedett, ha minimum száz százalékot teljesít a pályán, különben mindig magát okolja mindenért. Dragversenyzőnkkel, Borsai Szabolccsal egy ízig-vérig profi sportolóval gazdagodtunk, aki annak ellenére vezeti a magyar bajnokságot, hogy Fortuna őt sem fogadta kegyelmébe az eddigi versenyeken. Nagyon nem bánnám, ha éppen Hockenheimben, az Európa-bajnokságon törne meg az átok, és a rendkívül kemény nemzetközi mezőnyben bizonyítaná a gyorsaságát.       Sokáig úgy nézett ki, hogy a Tomracing Motorsport Team Juhász Dáviddal karöltve részt vesz a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es kategóriájában, azonban ez végül meghiúsult. Csalódásként élte meg, hogy nem sikerült elindulniuk?

  Miklósy Tamás: – Úgy gondolom, hogy minden okkal történik. Idén nem jött össze, de biztos vagyok abban, hogy a csapat idővel ott lesz a világbajnokságon. Hogy pontosan mikor és kivel azt egyelőre nem tudom megmondani. Juhász Dáviddal azóta elváltak az útjaink, a csapat élversenyzője Dávid kiválásával Gyutai Adrián lett, aki az Alpok Adria 600-as kategóriájában bontogatja szárnyait, nem is akárhogyan.       Mennyire vált be élversenyzőként Adrián?

Miklósy Tamás: – A legelején tartottam egy kicsit attól, hogy Adrián képes lesz-e felvenni a ritmust az új kategóriájában. Az Alpok Adria 125GP mezőnyében ugyan futamgyőzelmek sorát halmozta, és a bajnokságot is megnyerte, de a 600-as kategória teljesen más embert, más versenyzési stílust kíván. Adrián nagyszerűen hidalta át a váltás nehézségeit, rögtön szállította a TOP tízes eredményeket, sőt, legutóbb már második lett, így az Alpok Adria Sorozatban már a 4. helyen áll az összetettben, míg a magyar mezőnyben négy futamon három dobogós helyet és egy pole pozíciót szerzett. Fantasztikus a hozzáállása a sporthoz, a csapathoz, és őszintén remélem, hogy 2014-ben közösen fogjuk szállítani az ideinél is jobb eredményeket.       Egyelőre hiányzik a motorversenyekről az első idei futamgyőzelem. Ki törheti meg a csendet a pilótái közül?

  Miklósy Tamás: – Erre Borsay Szabolcsnak és Gyutai Adriánnak van esélye, de akármelyikük lesz az első, nagyon büszke leszek a teljesítményére. Szabolcsnak egyébként több esélyt adok erre, ugyanis ő nem váltott kategóriát, valamint a motorja is versenyképesebb a saját mezőnyében, mint Adriáné. Bevallom, ha fordítva lesz, akkor sem fogok világgá menni…       A világbajnokságra vásárolt vadonatúj Kawasaki ZX 10R sorsa mi lett?

Miklósy Tamás: – Jelenleg a csapat telephelyén áll, és várja leendő gazdáját, aminek egyáltalán nem örülök. Jelentkezők ugyan vannak rá szép számmal, azonban egyelőre még nincs rá szerződtetve senki. Az egyik szemem sír, amikor arra gondolok, hogy egy világbajnokságra felkészített technikát kell a garázsban pihentetnünk, a másik viszont nevet, amikor azt látom, hogy egy olyan motor van a csapat birtokában, amit bármelyik pillanatban rendelkezésre tudna bocsájtani egy versenyzőnek.       Mennyire vetette vissza a csapatot Kurucz Ferenc súlyos sérülése?

Miklósy Tamás: – Ha csak azt nézzük, hogy Feri az első két futamán kétszer is dobogóra állt, bizony eredményességben visszaestünk, de ebben a helyzetben számunkra nem ez a lényeg. Feri balesete még jobban összekovácsolta a csapatot, és a többiek érte is küzdöttek a pályán. Nem véletlen, hogy frissen műtött lábbal még a kórházból is kiszökött a csapattársainak szurkolni. Nagyon várjuk a visszatérését.       Mennyire nyerte el a tetszését a megújított gyorsasági motoros bajnokság?

Miklósy Tamás: – Az elején nem voltam biztos abban, hogy minden rendben lesz, de úgy néz ki, idén legalább három kategóriában bajnokot avathatunk a szezon végén. Ez az év elsősorban arról szól, hogy a magyar szervezők összecsiszolódjanak a szlovákokkal, és ahogy telik az idő, ez egyre jobban működik. Nagyon jó ötletnek tartom a dupla versenyeket, hiszen nincs olyan sok versenypálya a környéken, ám így mégis elég futamon bizonyíthatnak a versenyzők.       Ünnepelhet-e gyorsasági motoros bajnoki aranyat a Tomracing Motorsport Team 2013-ban?

Miklósy Tamás: – Nem tudom, idén nyerünk-e bajnoki címet – Adrián ugyanis elsősorban a nemzetközi versenyeken indul –, de számomra nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy Dér Zoltán és Csutak Péter kihozza magából a maximumot, képesek legyenek fejlődni önmagukhoz képest, valamint az, hogy Kurucz Ferenc képes legyen visszatérni. Ha esetleg Adrián költségvetése megengedi, hogy elinduljon a hátralévő futamokon, nem tartom kizártnak, hogy harcban áll majd az utolsó pillanatig a magyar bajnoki címért.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*