Mesterházy: baloldali többség alakulhat ki az Európai Parlamentben

Az MSZP szerint lehetőség van rá, hogy a mostani választáson baloldali többségű Európai Parlament jöjjön létre – mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője, aki Hannes Swobodával, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatót szombaton Budapesten.

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője (k) és Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője, valamint az MSZP európai parlamenti listáján szereplő jelöltek, Winkfein Csaba (b), Mudri György, Gurmai Zita, Szanyi Tibor listavezető és Gúr Roland (b-j) a párt kampányzáró sajtótájékoztatóján 2014. május 24-én. MTI Fotó: Kovács Attila

A magyar politikus hangsúlyozta, hogy ez azt is eredményezhetné, hogy Martin Schulz legyen az Európai Bizottság elnöke. Véleménye szerint ez azért fontos, mert az elmúlt hetek vitáiból kiderült, hogy a jobboldali konzervatív pártok a folytatás mellett teszik le a voksukat, “ami az ő gondolkodásmódjuk szerint nem jelent mást, mint hogy újabb és újabb megszorításokat kell az uniós költségvetésben eszközölni”. A baloldal és Martin Schulz programjának középpontjában viszont elsősorban a munkahelyteremtés áll – közölte, hangsúlyozva, hogy Magyarországon a munkanélküliség jelenti az egyik legnagyobb problémát.
    A részvételre biztató politikus a kampányukról szólva arról is beszélt, hogy a magyar nemzeti érdekeket ésszel kell képviselni. Hozzátette: az ésszel való képviselet hatékonyabb tud lenni annál, mint amikor valaki állandóan konfliktusokat generál, harcolni akar vagy “arrogáns módon erőt fitogtat”. Indoklásként arról beszélt, hogy az EU-ban a nemzeti érdekek is versenyeznek, ezeket harmonizálni kell, így “akkor tudunk hatékonyabbak lenni, ha össze tudunk fogni másokkal”. Véleménye szerint ezért a szocialista képviselők hatékonyabban tudják képviselni a nemzeti érdekeket, mert sokkal több barátjuk, partnerük és szövetségesük van az EU tagállamaiban.
    Hannes Swoboda a Fidesz kampányára utalva azt mondta, tiszteli Magyarországot, de tiszteletet nem azzal lehet szerezni, hogy felírják egy plakátra, azért meg kell dolgozni. Hozzátette: biztos abban, hogy az Európai Parlamentbe bekerülő szocialista képviselők meg fogják érdemelni a tiszteletet.
    Az EP-választás fontosságát hangsúlyozva ő is kiemelte, hogy az európai szocialisták az első helyen végezhetnek és akkor ők javasolhatják az Európai Bizottság elnökét. A frakcióvezető, aki céljuknak nevezte a szociális Európa megteremtését, arra is kitért, hogy a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt hagyta, hogy magasra nőjön a munkanélküliség.
    A vasárnapi választás eredménye arról dönt, hogy Európa milyen irányba megy tovább – hangsúlyozta, miközben azt is elmondta, hogy az előrejelzések szerint az Európai Néppárt képviselői helyeket fog veszíteni.
    A sajtótájékoztató végén Mesterházy Attila a pálinkafőzés körüli vitákra emlékeztetve egy üveg pálinkát adott át Hannes Swobodának.

Gurmai Zita EP-képviselő, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének elnöke, Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője, Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője és Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője (b-j) a Hajrá Európa! Hajrá MSZP! című rendezvényen a Nyugati téren, egy nappal az európai parlamenti választások előtt 2014. május 24-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Forrás:MTI

bnd \ blz