Mesterházy Attila és az MSZP egyetért az Együtt-PM pártszövetség pénteken meghirdetett programjával.

Mesterházy Attila Fotó: Juhász Melinda

Mesterházy Attila
Fotó: Juhász Melinda

    Mesterházy Attila pártelnök pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: pártja is azt mondja, “Európa igazodási pont, mert Magyarország előrejutását egy progresszív és feltörekvő közösségben tudjuk biztosítani”. Egyetértenek a munkahelyteremtés, jó iskolák és igazságos adórendszer hármasában, mert azt akarják, hogy minden állampolgár számára “jobb és élhetőbb legyen az élet” – tette hozzá.     Mint kiemelte: az MSZP fontosnak tartja, hogy az Orbán-kormány leváltását közös ügyekkel, közös tartalommal és közös célokkal segítsék elő. Az MSZP programja összeegyeztethető a most megismerttel, és megteremti a majdani közös kormányzás alapjait – írta Mesterházy Attila, megjegyezve: abban bíznak, hogy ez a szövetség továbberősödik és bővül a demokraták sikeres összefogásának és választási győzelmének a megteremtését szolgálva.     Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség pénteki programbemutatóján azt mondta: a kormányváltáshoz közös lista szükséges az MSZP, az Együtt-PM és a DK részvételével, “konkrét célokra szóló szövetség azok között is, akik tegnap még kemény vitában voltak egymással”.     Programjukról elmondta, olyan Magyarországot ajánlanak az embereknek, ahol “végre nyugi van”.     A te jövőd – Haza és haladás, szolidaritás és Európa című programból Bajnai Gordon kiemelte, hogy négy év alatt 220 ezer új munkahelyet hoznak létre, hogy a közoktatásban az állam helyett ismét a szülők, a tanárok és a helyi közösségek dönthetnek az őket érintő ügyekben, illetve hogy a mainál igazságosabb, kétkulcsos adórendszert vezetnek be.     Az Együtt-PM programbemutató rendezvényét az egyik budapesti rendezvényteremben tartották, azon a pártszövetség politikusai, jelöltjei, aktivistái és szimpatizánsai vettek részt.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*