Mesterházy: a Jobbik vonja vissza EP-listáját!

Az MSZP elnöke azt követeli, hogy a Jobbik vonja vissza az európai parlamenti választási listáját, mert szerinte a párt listavezetője folyamatosan arról beszél, hogy ki kell lépni az Európai Unióból.

    Mesterházy Attila pénteken, kampánykörútja keretében Békéscsabán tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: “aki a kilépést szorgalmazza, az a nemzeti érdek ellen cselekszik”, elárulja a hazáját.
    A pártelnök-frakcióvezető hozzátette, a magyarországi fejlesztések 97 százalékát uniós forrásból finanszírozzuk, s ez “azt jelenti, hogy egyszerűen minden fejlesztési lehetőségünket elvesztenénk” a jobbikos politika miatt.
    Úgy fogalmazott: a Jobbik-listavezető “szakértője” például leköpi a határokon túli magyarok egyik prominens vezetőjét, Pásztor Istvánt. A Jobbik-lista harmadik helyén álló “kágéBéla” pedig kémvádba keveredett, s a mai napig nem tudott számot adni arról, hogy “mit csinált, hogyan épült fel az ő kapcsolatrendszere Oroszországgal”. Egy biztos: “az orosz nemzeti érdekeket már képviselte az Európai Unióban” – tette hozzá Mesterházy Attila.
    Közölte, ő ugyan kevés dologban ért egyet a miniszterelnökkel, de ha ezek a vádak megállnak, akkor ez valóban hazaárulás. Az MSZP elnöke kérdésre válaszolva kijelentette, az Országgyűlés szocialista frakciója támogatja az LMP azon javaslatát, hogy a “kémügyben” ismét üljön össze a parlament nemzetbiztonsági bizottsága.
    Mesterházy Attila azt mondta: a Jobbik olyan listával indul a választásokon, amely az Európai Unióból való kilépést tűzi ki célul.
    Pártja programját “középutasnak” nevezte, s mint fogalmazott, ennyiben különbözik a Fidesztől is.
    Kiemelte, hogy a szocialisták nem az állandó konfliktusokban látják Magyarország érdekeinek hatékony képviseletét. “Mi egy józan, az észre, az együttműködésre alapuló Európa-politikában hiszünk” – mondta.
    Az MSZP elnöke kijelentette, hogy az unión belül kell Magyarország érdekeit képviselni. Úgy fogalmazott, “nem kell állandóan konfliktusban, háborúban lenni az unióval, hanem sok esetben az együttműködéssel, a szövetséges politikával többre lehet menni, mintha az erőpolitikát próbálnánk alkalmazni, ráadásul sok esetben teljesen feleslegesen”.
    Mesterházy Attila az EP-választás tétjéről szólva azt emelte ki, hogy az európai baloldal győzelme esetén baloldali lehet az Európai Bizottság elnöke is, aki már hitet tett arról, hogy elsősorban a munkahelyteremtést kívánja tevékenysége homlokterébe állítani.

Forrás:MTI