Megvan az ország legjobb sulizenekara!

Őrjöngő tömeg, sikítozó tinilányok, villogó vakuk – a sztárok jól ismerik már, milyen érzés, amikor teltház várja őket egy-egy fellépésen. Ebbe kóstolhattak bele a B the First! Kié a legjobb sulizenekar? döntősei tegnap este a Magyar Színházban. A zsűri és a közönség végül úgy határozott, hogy Dodgem a legjobb a sulizenekarok között. A látványos show-n a finalista zenekarok mellett ott volt a tinikedvenc ByTheWay és az Ivan & The Parazol, a Pély Barna vezette névadó együttes, a B the First, valamint Szabyest is.

Fotókredit: Hámori Zsófia/Life.hu

Az online versengést az szjger.hu oldal hívta életre, június 3-án pedig hatalmas show-val zárult a többkörös tehetségkutató. Hosszas mérlegelés után a Pély Barna által vezetett zsűri és a közönség döntést hozott, a Dodgem zenekar lett a versenysorozat győztese. Barna mellett a VIVA TV népszerű műsorvezetője Iszak Eszti, Hegyi Roli rádiós műsorvezető, és a „celebszomorító” videoriporter Katz Dávid foglalt helyet a bírák asztalánál.

Iszak Esztit teljesen levette a lábáról a Dodgem együttes. „Nagyon fontosnak tartom, hogy lehetőséget adjunk a fiatal tehetségeknek. Mindkét csapat ugyanannyira közel került a szívemhez, ezért nem is bánom, hogy a végső döntést a közönség hozta meg. Nem gondoltam volna, hogy a zsűrinek ilyen nehéz dolga lesz a végén. A Dodgem zenekar már az első videójával lenyűgözött, nagyon ügyesek a fiatalok, sokoldalúak, végig azt a színvonalat hozták, amit tőlük vártam. A kongás fiú mindenkit elvarázsolt, üde színfoltot hozott az estébe, végig látszott, hogy nagyon élvezte a zenét, irigylésre méltó a boldogság és az energia, amivel végigzenélte az egész estét” – mondta el a VIVA műsorvezetője, aki hozzátette, a győztesek mostantól sem pihenhetnek, hiszen még két élő fellépés várja őket: az év legforróbb zenei díjátadóján, a 2014-es VIVA Cometen, és a nyár egyik legnagyobb buliján, a VOLT Fesztiválon.

A Dodgem zenekar tagjai még igazán fel sem fogták, hogy ők lettek a hónapokig tartó versengés győztesei, azonban úgy érzik, készen állnak arra, hogy hazánk legnagyobb sztárjai mellett lépjenek színpadra.

„Sok gyakorlással készültünk versenyre. A terveink között szerepelt, hogy a döntőig jutunk, de arra nem számítottunk, hogy meg is nyerjük a versenyt, hiszen sok a zenekar indult, mindegyik másban volt erős. Mostantól  nagyon készülünk a további megmérettetésekre: a Cometre és a VOLT-ra. Ráadásul a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány arcai leszünk, Sárközy Fanni írt nekünk egy dalt, a tervek szerint ehhez szeretnénk klipet forgatni”– mondta el Molnár Aliz, a csapat legfiatalabb tagja.

A B The First! – Kié a legjobb sulizenekar? online tehetségkutatót csaknem 170.000 néző követte a szjger.hu oldalon, összesen 14 ezer nézői órában. A zenekarokra a verseny ideje alatt, több mint 300.000 szavazat érkezett. A tehetségkutató zsűrije hisz abban, hogy nem csak a győztesek, de az összes, fináléba jutott csapat előtt komoly jövő állhat. Az döntős együttesek megmutatták, hogy kitartással és kemény munkával bármit el lehet érni, sőt talán a jövő sztárzenekara is közülük kerülhet ki. A verseny szervezői azt ígérik, a tehetségkutató hamarosan folytatódik.