MEGNYÍLT A SPA- CE 2013 EGÉSZSÉGTURISZTIKAI VÁSÁR

Megnyílt a SPA-CE 2013 egészségturisztikai kiállítás, amelyet 2013. október 3-5. között rendeznek meg Sárváron. Az ötödik alkalommal szervezett eseményre először kerül sor Szlovénia határain túl. Közép-Európa legnagyobb spa és wellness vásárának célja, hogy átfogó képet adjon a régió egészségturizmus szolgáltatásairól. A nemzeti turisztikai marketingszervezet kiemelt eseményként kezeli e szakvásárt, hiszen az egészségturizmus egyike a társaság legfontosabb termékeinek.

Az év egyik legjelentősebb szakmai eseményét a Magyar Turizmus Zrt.-vel és a Szlovén Fürdőszövetséggel együttműködve a szlovén Gormice rendezvényszervező iroda szervezi. A vásárnak számos európai és Európán kívüli szakmai látogatója van. A résztvevők számára kiemelt fontosságú az egészségturizmus és többen évről évre rendszeresen vissza is térnek a szakvásárra. A közös projekt célja, hogy a szakmai vásárlók személyesen is feltérképezzék a magyarországi egészségturisztikai kínálatot. A rendezvényen 5 országból vannak jelen kiállítók, míg a szakmai látogatók Észak-Amerikától az európai országokon át az arab világig képviseltetik magukat.

Magyarország az ötödik

Magyarország a világon az 5. leggazdagabb ország termálvizekben, de egyéb természetes gyógytényezők is vannak országunkban. Évezredes hagyományokkal rendelkezünk a gyógyturizmusban, hiszen már 2000 évvel ezelőtt a rómaiak fürdőket építettek Aquincum területén, középkori uralkodóink is ismerték a budai hőforrások gyógyító hatását, a törökök is számos fürdőt építettek Budán és vidéken. Éppen 100 éve épült a Széchenyi Fürdő, 1918-ban nyitotta meg kapuit a Gellért Fürdő. A Széchenyi Terv keretében számos fürdő és wellness hotel épült vagy újult meg. A természeti kincseink, épített örökségünk és hagyományaink mellett a magyar egészségügyi dolgozók tudása és képzettsége is erősíti piaci pozícióinkat. Igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni az egyedi egészségturisztikai szolgáltatásaink bemutatására (például: súlyfürdő, amit Dr. Moll Károly hévízi orvos talált fel, a Sensolite fényterápia, Fényi Márta találmánya, az unikális Hévízi-tó).

A házigazda: Sárvár

A SPA-CE kiállítás szervezésébe az egész város bekapcsolódik: többek között a Park Inn Hotel, a Spirit Hotel és a Danubius Hotel Sárvár is aktívan részt vesz a programok szervezésében és a vendéglátásban. A sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő családi fürdőrészlege is fogadja a résztvevőket a kiállítás ideje alatt. A rendezvény ideje alatt a résztvevőknek lehetőségük nyílik arra, hogy megismerkedjenek a nyugat-dunántúli régió termékeivel is. Ízelítőül: a zölddió-lekvár a Fertő- tavi Nemzeti Parkból, míg a tökmagolaj a régió másik nemzeti parkjából, az Őrségi Nemzeti Parkból származik.

Sárvár a KSH adatai szerint a 7. leglátogatottabb település volt Magyarországon 2012-ben. A város egyes részei – elsősorban a gyógyfürdő és környezete – 2012 folyamán nyerte el a gyógyhely minősítést, az országban tizennegyedikként. A fürdő 2004-ben az Európai Királyi Fürdők Szövetségének (Royal Spas of Europe) tagja lett, 2007-ben EuropeSpa-med minőségi díjat is nyert.

A családi fürdő rész 3 milliárdos fejlesztés eredményeként nyílt meg 2010-ben. A városban fejlődött a szálláskapacitás is: új hotelek, panziók és apartmanok nyitottak meg.

A németországi FIT Reisen képviselője, Claudia Wagner szerint az egészségturizmus határozottan fejlődik Európában, továbbá kifejezetten növekvő érdeklődés mutatkozik a kelet-európai gyógy- és wellness turizmus iránt. Bíznak benne, hogy új ismeretségekre, üzleti lehetőségekre tehetnek szert a kiállításon.

Az Oroszországból Magyarországra beutazó turisták száma évről évre növekszik, egyre többen keresik fel a fürdővárosokat – mondta el Olga Kaplina, az oroszországi Les Fores-től. Az utazók érdeklődésének középpontjában Budapest, Balaton és Hévíz áll, de szeretnék további egyedi kezeléseket kínáló, egyedi természeti adottságokkal rendelkező gyógyhelyek kínálatával bővíteni ajánlataik számát. Elmondása szerint a magyarországi kínálatban érdemes lenne jobban diverzifikálni a prevenciós, rehabilitációs és a pihenés célú programokat, hogy még izgalmasabb és változatosabb legyen az ajánlati paletta. Mindenesetre komoly potenciál rejlik a magyar egészség- és aktív turizmusban. Abban a reményben vesznek részt a vásáron, hogy megerősíthetik kapcsolataikat meglévő partnereikkel és újakkal bővíthetik a már meglévők körét, így ez a rendezvény eredményes kapcsolatteremtési lehetőség lehet mind hosted buyerek, mind kiállítók számára.

A kanadai Heart of Europe Holidays munkatársa, Blanka Martincek Hanecak elmondta: azért jönnek el a vásárra, hogy jobban megismerjék a közép-európai régió egészségturisztikai adottságait és új lehetőségeket, különböző célcsoportok számára eladható programokat fedezzenek fel, valamint szeretnék bővíteni meglévő kapcsolatainkat.

A wellness-turizmus iránti érdeklődés és igény egyre nagyobb Észak-Amerikában. A legfontosabb célországok India és Thaiföld. Közép-Európa elsősorban az európai utazók előtt ismert, Észak-Amerikában kevésbé. Az észak-amerikai utazók nemcsak a wellness programokra kíváncsiak, hanem szívesen részt vesznek városnézéseken, koncerteken, bor és gasztronómiai programokon is. Előnyt jelent, ha a fürdő rendelkezik gyógy- és termálforrással. A lehetőségek végtelenek, jó marketinggel ide lehet vonzani az utazókat, de erős konkurenciát jelentenek az ázsiai és a dél- amerikai országok.

Közép-Európának érdemes megkülönböztetnie magát a versenytársaitól, piaci előnye a gyógyvíz és más természetes gyógytényezők, vagy éppen az akár rómaiakig visszanyúló fürdőkultúra lehet.

A kiállítók is várják a vásárt

A vásárra készülve az MT Zrt. megkérdezte a kiállító magyar és határon túli szolgáltatókat, miért tartják fontosnak az eseményen való megjelenést és hogyan látják az egészségturizmus helyzetét a régióban és a világban.

A HUNGUEST Hotels Zrt. értékesítési igazgatója, Szabó József elmondása szerint sokat várnak a rendezvénytől, mert a korábbi tapasztalatok alapján koncentráltan lesznek jelen azok a partnerek, akiken keresztül jobban elérhetik a célpiacokat. A workshopon tájékoztatni kívánják a vevőket az újdonságokról, ezek között is kiemelve a hévízi Hunguest Hotel Mirage újonnan megnyitott szálloda szolgáltatásait. Az előző évi részvétel célja ismerkedés és kapcsolatteremtés volt, melynek eredményeként már tudják, melyek a konkrét üzletszerzési lehetőségek. A Hunguest Hotels gyógyturizmusra szakosodott szállodáiban tudatosan zajlik a termékfejlesztés és az egészségturizmus trendjeinek és új fejlődési irányainak megfelelő ajánlatokkal várják a SPA- CE látogatóit.

Az egészségturizmus fejlődését mutatja az is, hogy a vevők is egyre tudatosabban keresik a szállodák specifikus ajánlatait, és több ország szolgáltatói-ajánlatait vetik össze a döntést megelőzően. Ezek a döntések viszonylag gyorsak, a gyógyturizmusban is lényegesen csökkent az információszerzés és a döntés közötti idő.

A Danubius a kezdetek óta figyelemmel kíséri és részt vesz a SPA-CE kiállításon, mely évről évre tud újabb és gondosan válogatott szakmai partnerekkel szolgálni – mondta el Nagy Anikó, Director of Sales, Spa Travel – Danubius Hotels Group, Magyarország. Idén először lépi át a vásár Szlovénia határait, amit a társaság pozitívumként értékel, hiszen a magyar és ezen belül a Danubius vendégszeretetét saját bőrükön is megtapasztalhatják a vendégek Sárváron.

Évről évre igyekeznek újdonságokkal szolgálni, ami idén sem marad el. Itt készülnek bemutatni az új, gyermekbarát és all inclusive koncepciójukat, a megújult gastro wellness® és prevenciós kezeléseket a tőlük megszokott gyógykúrák mellett. Idén szlovákiai szállodáikkal, a pöstyéni kollégákkal együtt dupla területen állít ki a Danubius.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*