Megjelent az AMKA 28. nyári, kettős tematikájú kiállításának pályázati felhívása!

Megjelent az AMKA 28. nyári, kettős tematikájú kiállításának pályázati felhívása, amely idén

az IPOSZ-szal és a BKIK Kézműipari Tagozatával együttműködve jön létre.

Az idei kiállítás címe:

MAGYAR KÉZMŰVESSÉG – 2021 valamint

A VIRÁG A MAGYAR MŰVÉSZETBEN –

KÉZMŰVES SZEMMEL

 A pályázat​ országos, illetve határon túli magyar alkotók – népművészek, kézműves iparművészek; egyéni jelentkezők és alkotóközösségek jelentkezését is várják. A regisztráció határideje 2021. 07.07.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Előző hat sikeres kiállításunkhoz hasonlóan idén is a Belváros egyik legszebb neobarokk épületében működő Duna Palota ad otthont Alapítványunk 28. alkalommal megrendezendő nyári kiállításának.

A kiállításon való részvételre Alapítványunk az IPOSZ-szal

és a BKIK Kézműipari Tagozatával együttműködve

MAGYAR KÉZMŰVESSÉG – 2021 valamint A VIRÁG A MAGYAR MŰVÉSZETBEN –

KÉZMŰVES SZEMMEL

címmel kettős tematikájú, nyílt pályázatot hirdet tárgyalkotók számára.

A pályázaton hazai és határon túli magyar alkotók – népművészek, kézműves iparművészek; egyéni jelentkezők és alkotóközösségek – maximum 3 olyan alkotással vehetnek részt, amelyek természetes alapanyagokból, kézműves technikával készültek. (A funkcionálisan összetartozó tárgy-együttes, készlet, garnitúra 1 alkotásnak számít, de a rendezők fenntartják a jogot, hogy – elfogadás esetén – a kiállítás arányai érdekében egy sok darabból álló készlet nem teljes terjedelemben kerül kiállításra.)

  • A pályázat első részére kötöttség nélkül, szabadon választott alkotásokat lehet beadni. A pályamunkák egy-egy tájegység néprajzi motívumkincsét, forma- és színvilágát felhasználó, vagy a hagyományokat napjaink igényeivel ötvöző, illetve egyéni tervezésű tárgyak – pl. az otthon (a nappali, a konyha, az ebédlő, a gyerekszoba) igényes berendezésére, díszítésére alkalmas használati eszközök, dísztárgyak; az öltözködés-kultúra elemei (viseletek, öltözékek, kiegészítők, ékszerek); játékok, hangszerek, kések és egyéb tárgyak; vagy ritka, kihalófélben lévő kézműves szakmák produktumai – lehetnek.Szívesen fogadjuk a helyi értéktárba vagy a hungarikumok közé már bekerült vagy elbírálás alatt álló alkotásokat is.
  • A pályázat másik részében természetes anyagokból, kézműves technikával készített alkotásokat várunk a virág, mint jelkép, szimbólum a magyar nép-, képző- és iparművészetben témához kapcsolódó alkotásokat várunk.Regisztrációs határidő: 2021. július 07.Nevezési határidő (a nevezési lap beküldésére és a nevezési díj befizetésére): 2021. július 09.
  • Az erre szolgáló internetes felület június elejétől lesz elérhető honlapunkon. Az internettel nem rendelkezőktől telefonos bejelentkezést kérünk.
  • Nevezési lap megküldéseA honlapunkról ugyancsak április közepétől letölthető, kitöltött nevezési lapot e-mailen: Word-formátumban, az amka@amka.hu címre kérjük megküldeni. (Képformátumban – jpg, bmp, nem szerkeszthető pdf stb. – elektronikusan küldött nevezési lapot nem tudunk elfogadni.) Amennyiben ez elektronikus formában nem megoldható, postán (az Alapítvány címére) vagy időpont-egyeztetés után személyesen kérjük a nevezési határidőig eljuttatni.
  • Nevezési díj befizetéseA nevezési díjat ugyancsak a nevezési határidőig kérjük az Alapítvány OTP-nél vezetett 11705008-20436209 sz. számlájára átutalni vagy (lehetőleg OTP-fiókban) befizetni. Az Alapítvány földrajzi címe helyett minden esetben ezt a számlaszámot kell feltüntetni. Számlát kizárólag a befizető nevére állíthatunk ki. A nevezési díj elutasított pályázat esetén sem jár vissza.
  • Nevezési díj: egyéni jelentkezőknek: 4.500 Ft.
  • az Alapítvány támogatóinak, ipartestületi és BKIK-tagoknak: 3.500 Ft.
  • alkotóközösségeknek (kollektív pályamunkák esetében): 6.500 Ft.Az anyaggyűjtés időpontja: 2021. július 12-13-14. 10-16 óra között. – Figyelem! A Zrínyi utca sétálóutca, behajtani szállítás céljából kizárólag délelőtt 10 óráig lehet, ezért a nagyméretű vagy nehéz alkotásokat 9-10 óra között várjuk.A kiállítást a nagyközönség a Duna Palota Falk Miksa termében 2021. július 28. és augusztus 19. között tekintheti meg.Elismerés, díjazás: a kiállításra bekerülő pályázók oklevelet kapnak, a zsűri által kiemelt alkotók ezen túlmenően különböző díjakat, elismeréseket vehetnek át. Az eredményhirdetéssel összekötött díjkiosztó ünnepségre 2021. július 28-án a Duna Palota Dísztermében kerül sor.A részletes információk az Alapítvány honlapjára (www.amka.hu) és Facebook oldalára folyamatosan feltöltésre kerülnek, illetve Gál Annától kaphatóak.
  • Tájékoztatjuk az alkotókat, hogy a 28. Betlehemi jászol kiállítás hivatalos megnyitójára jelenik meg a két országos kiállítás anyagát színes fotókon bemutató háromnyelvű együttes album, amelyben a kiállításokra bekerült minden pályázó 1-1 munkája szerepelni fog!
  • A kiállított alkotások visszaadásának időpontja: 2021. augusztus 22-24. 10-16 (ill. nehéz vagy nagyméretű tárgyaké 09-10) óra között.
  • A pályázatra beadott alkotások nem automaútikusan kerülnek kiállításra! Válogatásukat erre az alkalomra felkért szakértőkből: néprajzkutatókból és iparművészekből álló zsűri végzi. A zsűri döntése ellen nem lehet fellebbezni.
  • Az anyaggyűjtés helyszíne: a Duna Palota (Budapest, V. ker., Zrínyi utca 5.)

Levélcím: Gál Anna, IPOSZ, AMKA, 1087 Bp., Luther u. 4-6. Tel: 20/570-7085 e-mail: amka@amka.hu