Megismételhetőek a tavalyi eredmények

A magyar kajak-kenu utánpótlás kiemelkedően teljesít! A 2013-as esztendőben az Európa-bajnokságon 32, a világbajnokságon 33 pontot szereztek fiataljaink a Héraklész program pontszámítása szerint, összességében 18 ponttal többet értek el, mint a második helyen záró úszók, akik az EYOF-on is gyűjtöttek érmeket, helyezéseket.

Ilyen lenyűgöző teljesítmény után nem véletlen, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság által a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott jubileumi, X. Héraklész Díjátadó Gáláján az egyéni és kiscsapat kategóriában taroltak a kajakosok és kenusok.

A férfi egyéni versenyt a kétszeres ifjúsági világbajnok kenus, Hajdú Jonatán nyerte meg, míg a 2-4 fős kiscsapatok kategóriájában két kajakos egység, a fiúknál az ifjúsági világ- és Európa-bajnok páros, Noé Zsombor és Vass Péter, a lányoknál az ifjúsági világelső K-4-es egység, Piller Szabina, Malcsiner Eszter, Katrinecz Rita és Szabó Ágnes végzett az élen.

„Fantasztikus idény van mögöttünk, amit ebből a 2013-as évből ki lehetett hozni, azt a fiataljaink megcsinálták, így tényleg minden elismerést megérdemelnek – mondta Hüttner Csaba, az ifjúsági és U23-as korosztály vezetőedzője. Olyan eredményesek voltak versenyzőink, hogy példának okáért több világbajnokot, világbajnoki érmest nem tudtunk jelölni, hiszen kategóriánként két-két nevet, egységet lehet leadni a Héraklész gálára. Úgy hiszem, a 2014-es év sem alakul másként, versenyzőink számára plusz motivációt jelent, hogy Szegeden lesz az idei ifjúsági és U23-as világbajnokság, ami mindenkinek fontos állomás lehet a pályafutásában.

Ráadásul Storcz Botond felnőtt vezetőedzővel és Csabai Edvin szakmai igazgatóval közösen úgy állapodtunk meg a felkészülési programot illetően, hogy a már a felnőtt korosztályban is érmes eredményeket produkáló U23-as versenyzőinknek a szegedi világverseny lesz a második számú főesemény, vagyis hangsúlyosabb lesz, mint a felnőtt Európa-bajnokság. Ez érinthet olyan kiváló versenyzőket, mint Vasbányai Henrik, Dudás Miklós, Tótka Sándor, Hérics Dávid, Dombvári Bence vagy Kárász Anna.”

És meglehet, érinti majd Hajdú Jonatánt is, aki jelenleg Sabaudiában edzőtáborozik és az ifjúsági világbajnoki válogatósorozat mellett, a felnőtt mezőnyben is próbára teszi majd magát.

„Ez a Héraklész-díj óriási elismerés és nagyon ösztönző a jövőmet illetően – mondta a versenyző. – Az idén természetesen a szegedi ifjúsági világbajnokság lesz az első számú célom, de elindulok a felnőtt válogatón, sőt szeretnék felkészülni a maratoni világbajnokságra is, vagyis nagyon mozgalmas év áll előttem. A téli edzések jól sikerültek, két hete már vízen vagyunk, így Sabaudiában nem kell a nulláról kezdeni a vizes munkát, már most iramokat tudunk menni az otthoni edzőpartneremmel, Horváth Mátéval és a Lucz-testvérekkel. Bízom benne, hogy a fejlődésem töretlen lesz, és hogy nyárra nagyon jó alapokat szerzek, mert szeretném az idén is világbajnoki aranyérmekkel zárni a szezont.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*