Megint dobogón a magyarok

 Lassan ismét megérkezik Nyirádra az autocross Európa-bajnoki mezőnye. Legutóbb Franciaországban, St. Georges de Montaigu-ban rendezték meg a sportág kontinensviadalának versenyhétvégéjét. A magyar élversenyzők ragyogóan szerepeltek, ugyanis mind Kárai Tamás, mind pedig Szabó Krisztián a dobogón végzett: előbbi a 3., míg utóbbi a 2. helyen. Ezzel összetettben Szabó az első, míg Kárai a második pozícióban várja az augusztus 17-18-i, Nyirádon tartandó hazai versenyüket.

A 2011-es Autocross Európa-bajnok, Kárai Tamás ismét a sportág csúcsára tör a touringcars kategóriában. A Skoda Fabiával versenyző magyar pilóta ezúttal végre ismét a régi formáját hozta, és az idénynyitó két győzelmét követően most ismét dobogóra állhatott. Kárai simán vette a selejtezős akadályokat, és úgy tűnt, végre ismét a győzelemért szállhat harcba. Ám a fináléban sokáig a második helyen haladva üldözte az élen álló cseh Vaclav Fejfárt, ám ahelyett, hogy ő érte volna utol legnagyobb vetélytársát, egy technikai hiba miatt – meghibásodott egy turbó a Skodában – egy helyet végül visszaesve a harmadikként ért célba.

Kárai ezzel összetettben mindössze három pont hátránnyal áll a versenyen végül előtte befutó cseh Otakar Vyborny előtt, míg az évet pocsékul kezdő, ám a legutóbbi két versenyt már megnyerő Fejfar előtt már 14 pont az előnye. Mivel azonban az év végén minden versenyző eldobhatja a legrosszabb eredményét, Kárai ez alapján az élen áll. Mindenesetre nagyon fontos lenne, ha a hazai futamán győzni tudna.

A Buggy 1600-as kategóriában versenyző Szabó Krisztián is folytatta remek szereplését St Georges de Montaigu-ban. Mint a verseny végén kiderült, kifizetődött a korábbi junior Európa-bajnok számára, hogy a csapata egy egész hetet szánt a felkészülésre, amiben az utazás, az új motor beszerelése és hangolása is benne volt. Összesen ötven autó nevezett, így Szabó Krisztián dolga egyáltalán nem volt egyszerű. Az időmérő ötödik helye után az első két előfutamot megnyerte, így nyugodtan várta a folytatást a csapat, hiszen a harmadik előfutam 2. helye a döntőben a 4. rajtkockáról várhatta az indulást a magyar pilóta.

A fináléban aztán azonnal belekeveredett egy balesetbe Szabó Krisztián, és csak a rendezők engedékenységének köszönhette, hogy a leálló autójával visszaállhatott a mezőnybe. Innen aztán nem ismert tréfát, és fantasztikus versenyt vívva végül a második helyen ért célba.

„A baleset után az autót gyorsan megnéztem, kapott rendesen, de bíztam benne, hogy bírni fogja a szerelők felkészítésének hála. Hatodiknak jöttem el, de már az első körben kettőt előztem. Tafani kamikaze módjára közlekedett előttem, ez jó volt, húzott magával, volt olyan szituáció, hogy szemfülesen egyszerre előztünk két top pilótát. Az első helyért folytatott csatában Tafani elvérzett Musil ellenében, akit a hátralévő másfél körben már nem tudtam megelőzni. A második helynek nagyon örülök, a keresztbeverések miatt, már komoly előnnyel vezetem a bajnokságot. A hazai futamunk következik, természetesen szeretnék nyerni” – jelentette ki Szabó Krisztián.

A hazai közönség tehát a Nyirádi Vörös katlanban láthatja majd augusztus 17-18-án a teljes mezőnyt, ahol Tamás és Krisztián mellett több magyar pilótának is szurkolhatnak.

 

Az Európa-bajnokság állása

Touringcars: 1. Vyborny 66 pont, 2. KÁRAI TAMÁS 63 pont, 3. Fejfar 49 pont, 4. Miroslav

Neumann (cseh) 47 pont, 5. Aschot Ervandian (orosz) 45 pont.

Buggy 1600: 1. SZABÓ KRISZTIÁN 64 pont, 2. Marek Sekanina (cseh) 47 pont, 3. Kevin Peters

(luxemburgi) 45 pont, 4. Vit Nosalek (cseh) 44 pont, 5. Michael Buddelmeyer (német) 43 pont.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*