Meghalt Csala Zsuzsa

Meghalt Csala Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész – közölték a Vidám Színpad vezetői szombaton.

    Csala Zsuzsa, a Vidám Színpad örökös tagja életének 81. évében hunyt el – olvasható a Böröndi Tamás, a Vidámszínpad ügyvezetője és Straub Dezső művészeti vezető által jegyzett közleményben.     Csala Zsuzsát a Vidám Színpad saját halottjának tekinti.     Csala Zsuzsa 1933. július 9-én született Újpesten. Tagja volt 1954-től 1959-ig az Állami Déryné Színháznak, 1959-től 1960-ig az egri Gárdonyi Géza Színháznak, majd 1960-tól negyven évig a budapesti Vidám Színpadnak.     A kétezres évek elején a színház arculatváltása után a társulatot szélnek eresztették, a Budaörsi Játékszín tagja lett. A Vidám Színpad újjáalakult és évekig utazó színházként működött, és 2013-ban újra állandó játszóhelyet kaptak az óbudai Eurocenterben. A társulatnak tagja lett Csala Zsuzsa is, aki akkor már bottal járt és betegségekkel küszködött.     A kiváló komika derűs kedéllyel, remek temperamentummal, sajátos, egyéni ízekkel oldotta meg a feladatait, legyen szó kabaréfiguráról vagy vígjátékról.     Több száz színpadi és televíziós szerepet játszott el, filmen a Noszty-fiú esete Tóth Marival (1960), Nem szoktam hazudni (1966), És akkor a pasas (1966) című alkotásokban láthatta a közönség. Ő volt Ursula, Bubó doktor asszisztensnőjének hangja a Kérem a következőt című, nagy sikerű rajzfilmsorozatban. A külföldön élő magyarokat is számos turnén szórakoztatta Amerikától Ausztráliáig, kedvelt szereplője a Rádiókabarénak és egy időben ő volt a lottózás reklámarca és polgárőrként is dolgozott, gépkocsi-tolvajokat üldözött, s a Magyar rendőrnők Szervezete tiszteletbeli tagjának is megválasztották.     Művészi munkáját 1974-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, az érdemes művészi címet 1986-ban kapta meg.

Forrás:MTI

Fotó: MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*