Meghalt a német ThyssenKrupp konszern zsidómentő vezetője

Meghalt 99 éves korában Berthold Beitz, a ThyssenKrupp német acélipari óriásvállalat felügyelőbizottságának tiszteletbeli elnöke, aki zsidók százainak életét mentette meg a holokauszt idején. Halálát a társaság szerdán jelentette be.

    Berthold Beitz kedden hunyt el. Szeptember 26-án lett volna száz éves. Halálának körülményeiről nem tájékoztatott a vállalat. Az azonban tudható, hogy egészen a legutóbbi időkig minden nap bejárt dolgozni a mintegy 80 országban több mint 150 ezer embert foglalkoztató cég esseni központjába.     A német ipar második világháború utáni korszakának legjelentősebb személyiségei között számon tartott, a ThyssenKrupp atyjának is nevezett Beitz a Németország keleti részén fekvő Zemminben született és banki ügyintézői szakképesítést szerzett. 1939-ben a megszállt Lengyelországban vállalt állást, az olajiparban tevékenykedett.     Berthold Beitzt több száz lengyel zsidót mentett meg. 1942 augusztusában például 250-en azért nem kerültek a belzeci haláltábor gázkamráiba, mert Beitz meggyőzte az SS helyi vezetőit, hogy az elhurcolásra kijelölt zsidók munkája elengedhetetlen a kőolaj-kitermelés fenntartásához. Az üldözöttek megmentéséért 1973-ban megkapta a Világ Igaza kitüntetést a jeruzsálemi Jad Vasem Intézettől.     A háború után Hamburgba került és egy biztosítótársaság vezetője lett. Az ötvenes évek elején megismerkedett Alfried Krupp von Bohlen und Halbachhal, a Krupp nehézipari művek tulajdonosával, aki 1953-ban kinevezte személyes meghatalmazottjának.     A vállalat 1968-ban, Alfred Krupp halála után Beitz vezetésével alakult át modern tulajdonosi szerkezetű nagyvállalattá. Beitz Krupp végrendelete alapján a Krupp-család vagyonát kezelő közhasznú alapítvány kuratóriumi elnöke lett, és vezető pozíciókat töltött be a cégnél, majd 1999-ben, az Thyssen acélipari konszernnel végrehajtott fúzió után az új vállalat felügyelőbizottságának tiszteletbeli elnökévé választották. Az alapítvány, amelyet a haláláig vezetett, a ThyssenKrupp 25,3 százalékos tulajdonrészével rendelkezik.     Angela Merkel német kancellár a kormány nevében részvétét és együttérzését fejezte ki a családnak. Közleményében kiemelte, hogy Németország nemcsak az egyik legtekintélyesebb és legsikeresebb vállalkozóját veszítette el, hiszen Bertold Beitz a gazdaság mellett egy sor egyéb területen is kiemelkedő érdemeket szerzett, és a második világháborúban bátran és példamutatóan állt ki a zsidó munkásokért.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*