„Magyarok” a Polaris Offroad Maraton győztesei

Interjú Magyar Noel Quad versenyzővel, a Gyáli Polaris Offroad Maraton bajnokság első futama után.

Március 21-én sem hozott szégyent a Magyar Quad sportra, Magyar Noel és édesapja Magyar Misi, ugyanis kategóriájukban nem találtak legyőzőre.

 

Noel-el készítettem interjút.

Mesélnél, hogy milyen járművekkel is indultatok rajta, illetve miként is sikerült a napotok. – A Polaris Offroad Maraton idei évében, édesapám és én is egy-egy polarissal versenyzünk. Ő egy RZR 1000-essel, én pedig egy Scrambler 1000-essel, mindkettő a Polaris palettájának a csúcsa. A verseny idei szezonra nagyban változott hol jó, hol kevésbé jó irányba. Fél óránként cseréltük egymást édesapámmal a pályán, hiszen 30 perc quad verseny, 30 perc sidebyside verseny-re változtatták meg a fő struktúráját a maraton versenynek. Az első fél órát én kezdtem meg, sorsolás alapján dőlt el, ki hányadiknak fog elrajtolni. Én voltam a 8. a sorban, de a 30 perc megtétele után elsőként intettek le. A pályát könnyebbnek gondoltam, nagyon sokat kellett dolgozni rajta, hogy jó időt menjünk egy-egy körben. Édesapám első fél órája is „jól” sikeredett. Sikerült vadonatúj járgányát oldalra megborítania, de szerencsére semmi baja nem lett, estére fájlalta a vállát kicsit. A második, illetve harmadik fél órában is mindkettőnket elsőként intettek le, annak ellenére, hogy az utolsó helyről kellett rajtolnunk. Aki elsőnek ért be, a következő fél órát a legutolsóként kellett kezdenie. Ez volt a másik fő változás. Az utolsó fél órára az egész mezőny elfáradt, de az etapok kezdetekor, mindenki új erőre kapott, hogy még az utolsó távot megcsinálja tisztességgel. Az én kategóriámba addigra már biztos győztes voltam, azonban a sidebyside-ok között ott dőlt el ki is lesz a dobogón. Édesapám szerezte meg a legfelső helyet, második helyen Szalai Bence, harmadikként pedig Szalai Viktor végzett. Tehát a családban két I. helyezettnek járó kupa is gazdára talált.

Szemlátomást, nem kis pályát jártatok be versenykörülmények között. Miként lehet erre „gyúrni”? – A folyamatos edzés, ami a leglényegesebb. Azonban erre nagyon keveseknek van idejük, pénzük, energiájuk. Szerencsére, nekem alkalmam van heti kétszer is edzeni. Esetleg konditermi edzés, kardiózás, állóképesség javítás lehet jó hatással a kitartásunk megnövelésére. Illetve az, aki régebb óta versenyzik, és több, más talajú pályára is eljutott az országban, az tudja, miként készüljön fel agyilag az igénybevételre. A gyáli pálya, alapból egy nehéz pályának mondható, azonban azzal, hogy vegyítve lett az Offroad-dal, így lett igazán kemény.

Elég laza talajú volt a pálya, és off road jelleg is volt benne bőven. Ilyenkor mennyire nehéz belőni a Polarist? – A Polarist belőni szinte lehetetlen, 330kg + saját súlynál ne nagyon akarj állítgatni te semmit a quadon. A gyári beállítások szinte 99%ban, minden versenyre megfelelnek. Esetleg guminyomás, illetve a gumi mintázata, amivel lehet okoskodni, ha van tartalék, keskenyebb, nagyobb mintájú. A szervo benne az elektromos, sebességre keményedő, amivel soha sincsen gond. Az 1000 cm3 pedig folyamatosan teszi a dolgát, ha 4, ha 2 kerék hajtású állásba kapcsolod, akár menet közben.

Édesapád Polarisáról mit lehet tudni? – Édesapám Polarisa, egy RZR 1000-res. 2014-es modell, Szlovákiában, avagy Szerbiában volt bemutató motor, nem tudom pontosan. A gyári megoldások kicsit tovább lettek fejlesztve rajta, mind optikailag mind teljesítményben. Pro Armor verseny ajtók biztosítják az oldalsó tökéletes védelmet, illetve a gyári biztonsági övek lettek lecserélve 5 pontos övekre. Ezt mindenkinek ajánlani tudom. Továbbá előre és hátra is fel lettek szerelve gallytörők, az esetleges egymásba csúszások elkerülése végett. A tetőre egy alumínium lap került, amit a Polaris-tól bárki meg tud rendelni, és arra került pluszba egy led-es fényhíd. A teljesítményt egy komplett Big Gun EvoR rendszer biztosítja, ez teljesen a leömlőtől a dupla kivezetésig tart. Brutális hangot kölcsönözve ennek a járgánynak, és nem utolsó sorban pár lóerőt is ad az eredeti 110 lóerőhöz.

Legközelebb hol találkozhatunk a Magyar családdal? – Velünk több különböző helyen is lehet találkozni az országban. Édesapám a Bács – Trophy bajnokságban, szlovákiában a Wolf Riders kupasorozatban, illetve a Polaris Offroad Maratonon vesz részt. Én ezeken kívül még a quadcrossban szeretnék jobban helytállni a KTM-mel, nekem abban vannak az idei terveim, a rengeteg edzéssel illetve országos szintű versenyek, valamint amatőr versenyeken való részvétellel. Valamint a szlovák quadcross sincs messze a csapatunk idei terveitől.

Köszönöm az interjút!

– Hajósi Miklós – www.hajoka.hu