Ma nyit ki utoljára a rekordszámú önkéntest bevonó szeretet.éhség. Adománypont

A 1353-AS ADOMÁNYVONALON VISZONT AZ ÜNNEPEK ALATT IS LEHET MÉG SEGÍTENI

December 23-án este zárja be ablakait, az Ökumenikus Segélyszervezet adománypontja a Bazilika előtti adventi vásárban. A négy héten át nyitva tartó házikóban több mint 200 önkéntes, mintegy 600 órán át segítette a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtést. A bevont önkéntesek száma, így több mint kétszerese volt, mint 2012-ben. Jelentősen megnőtt a szervezet ünnepi segélyakcióiba bekapcsolódó önkéntesek száma is: a szintén ma záruló fővárosi ételosztásba további 150 fő összesen 400 órát szánt arra, hogy az adventi időszakban személyesen is részt vegyen a rászorulók megsegítésében.

Ma estig tekinthető meg a Segélyszervezet adománypontja mellett elhelyezett világító szeretet.éhség. installáció is, melyre az adománypontnál önkénteskedők és az adakozók egy saját nevükkel és üzeneteikkel ellátott mézeskalácsszíves matricát ragasztottak. Az elsőt Lévai Anikó, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete ragasztotta fel, azóta pedig napról napra gyorsabban sokasodtak az egyedi szívecskék. A fal az akció végére olyan egyedülálló közösségi installációvá vált, amely jól illusztrálja azt a rendkívüli ünnepi összefogást, ami lehetővé teszi, hogy a Segélyszervezet ne csak ünnepekkor, hanem egész évben hatékonyan segíthesse a rászorulókat.

A Segélyszervezet köszönetét fejezi ki mindenki felé, aki az év végi rohanásban is időt szánt arra, hogy önkéntes munkával segítse a rászoruló családokért indított adománygyűjtést és segélyakciókat. Akinek erre ideje nem jutott, de szívesen segítene, az az ünnepek alatt is, egészen december 31-ig hívhatja a Segélyszervezet 1353-as adományvonalát. Ezzel a néhány másodpercet igénybe vevő mozdulatsorral 250 forintot lehet adományozni. December eleje óta ezt már több mint 250 ezerszer tették meg, így van még remény arra, hogy év végéig akár sikerül elérni a tavalyi rekordszámú 360 ezer hívást is!

   

Az Országos Adventi Pénzadománygyűjtés célkitűzéseiről

ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek! – a gyűjtés jelmondata magában foglalja az Ökumenikus Segélyszervezet egész éves munkáját átható törekvését is: a nélkülözők nehézségeinek enyhítése mellett sorsfordító esélyt, kitörési pontot szeretne nyújtani a szegénységből. A Segélyszervezet intézményein és országos segélyközpontján keresztül több tízezer embertársunknak segít. Egész éves munkája során az Ökumenikus Segélyszervezet többek között élelmiszerrel, ruhával, tűzifával, gyógyszerrel, tanszerrel támogatja a nélkülöző családokat; étellel, melegedővel, szálláslehetőséggel segíti a fedélnélkülieket. A Segélyszervezet szociális és fejlesztési központjai felzárkózást segítő programokkal támogatják a nehéz sorsú gyermekeket; képzéssel, tanácsadással nyújtanak segítséget a hátrányos helyzetű álláskeresőknek a munka világába való visszakerülésben.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*