Little Miss & Mister Hungary 2013

A gyerekek szépek és aranyosak. Ezt mindenki tudja, persze ki-ki a saját  csemetéjét látja a világon a legcsodásabbnak, és ha ezt még hangoztatja  is, kérdéses, hogy valóban őszinte bókokat kap-e viszonzásul. A X.  Little Miss & Mister Hungary versenyzőinek szülei biztosak lehetnek  benne, hogy mások szemében is az ő gyermekeik a legszebbek, ráadásul  mindemellett még tehetségesek is!

Hétvégén megrendezésre került, immár X. alkalommal a Little Miss & Mister Hungary versenyének döntője a noszvaji Oxigén  Hotel & ZEN Spa-ban. Több mint negyven gyerkőc igyekezett a  legjobbat kihozni magából, hogy ne csak saját szüleit, de a zsűrit is  levegye a lábáról. Az ifjú hölgyek három kategóriában indulhattak: Mini  (4-7 éves korig), Little (8-11 éves korig), Tini (12-16 éves korig), de a fiatal urakról sem feledkeztek meg a szervezők, hiszen ha egy iskolai  bálon lehet bálkirály és bálkirálynő, akkor egy gyermekek számára  rendezett szépségversenyen is lehet Miss és Mister is!

 A négynapos noszvaji felkészítő tábor során a  döntősök rengeteg gyakorlással igyekeztek tökéletesíteni produkcióikat,  színpadi mozgásukat, azért, hogy ne csak szépségükkel, hanem a Talent  show-ban nyújtott teljesítményükkel is meggyőzzék az ítészeket: bizony  az ő fejükre való a korona! Nem volt könnyű dolga Zabó Csillának  (Csillag Modellügynökség vezetője), Szajcz Alexandrának (az egri Dream  Factory modellügynökség vezetője), Hasznos Olivérnek (modell), Kiszel  Tündének és Kollár Virágnak, akiknek komoly fejtörést okozott, ki legyen a legszebb a kicsik és tinik között. A döntés végül mégiscsak  megszületett, a Minik közül Pruzsinszky Maja, a Little kategóriában  Mészáros Lilien  lett az első, Zsólya Sonja a második, a Tinik közül  pedig Bernát Viktória állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.  Ne feledkezzünk meg az urakról sem, a fiúk Mini kategóriájában Hoskó  Richardot, a Little mezőnyben Boros Richardot választották a  legsármosabbnak. Az idei Little Miss Europe nemzetközi, Törökországban  rendezendő őszi versenyére Zsólya Sonját, a 8 éves tündéri kislányt  választották az ítészek, kategóriájában ő képviselheti hazánkat a  megmérettetésen, egy biztos, mi nagyon drukkolunk neki!

A Miss Little World versenyére a nyertesek abszolút győzteseként  Mészáros Lilien juthatott tovább, így ő fogja Magyarországot képviselni  szeptember végén Törökországban. A nyolc és fél éves kislány nem először állt színpadon, 4 évvel ezelőtt már szerepelt szépségversenyen, ahol  negyedik helyet szerzett. Szereplésvágya hatalmas, felnőtteket  megszégyenítő módon tudja, mi az, ami érdekli, amiben szeretné  kipróbálni magát, legyen szó akár éneklésről, táncról, akrobatikáról,  úszásról vagy éppen karatéról. A kitűnő bizonyítvány mellé tehát  hatalmas kitartás és mozgásszeretet társul, és Lili szabadidejében sem  tétlenkedik: szinte hobbijává vált a filmszereplés, külföldi produkciók  állandó résztvevője, sikereit pedig őszinte mosollyal és egészséges  önbizalommal fogadja. Szülei semmit sem várnak el tőle, amit ő nem  szeretne, közösen döntenek arról, melyik produkciókban vegyen részt,  hiszen egyetlen irányvonal van, amelyet követnek: nem szabnak határt a  genetika és az egyedülálló egyéniség nem mindennapi párosításának, de  csakis a természetesség és az öröm határain belül. Az amerikai filmekkel ellentétben ugyanis szépségverseny győztese nem csak az lehet, akit  felnőtt módjára sminkesek és fodrászok vesznek kezelésbe, hanem éppen  ellenkezőleg: a mosoly, a tehetség, a natúr szépség és a különlegesség  az, ami igazán számít. Ezekből pedig Lili nem szenved hiányt,  magabiztosan vonul végig a színpadon, akrobatikus elemekkel tarkítja  utcai ruhás bemutatóját, és tüllszoknya helyett egy extrém karate  produkció keretében mutatja meg, milyen is egy igazi vagány szépség.  Ezek után nem meglepő, hogy Lili a zsűri szívét is rabul ejtette, és így az odea.hu jóvoltából képviselheti hazánkat a világversenyen.

Boros Csilla, a verseny fő szponzora, a odea.hu képviselője elmondta: szívesen támogatják azokat a gyerekeket, akik nem csak szépek, hanem tehetségesek is, hiszen a kicsik őszintesége,  mosolya és egyénisége az, ami egy ilyen versenyen igazán számít. Ha kedvet kaptál, és szívesen részt vennél gyermekeddel egy jó  hangulatú, családias, mégis szakmailag kiemelkedő megmérettetésen, ne  habozz, küldd el jelentkezésed a littlemissbalaton@gmail.com e-mail  címre, és augusztus 10-én mosolyogj büszkén a színpad mellett, amikor  csemetéd fejére kerül a korona!

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*