Léner: Sztankay egy szeretni való ember volt

“A Pistát szeretni lehetett, szerették a színészek és a szerette a közönség, egy szeretni való ember volt” – idézte fel a pénteken elhunyt Sztankay István alakját Léner Péter, a József Attila Színház volt igazgatója az MTI-nek adott interjújában.

    A rendező elmondta, hogy 12 éves koruk óta ismerték egymást a nemzet színésze címmel is kitüntetett Sztankay Istvánnal, barátságuk egész pályafutásukat végigkísérte.
    Felidézte, hogy 1961-ben, a főiskola elvégzése után mindketten a Miskolci Nemzeti Színházba szerződtek. “Itt nagyon jó volt nekünk, nagyon pártfogoltak minket” – mondta.
    Ebből az időszakból a rendező Bertolt Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! című előadását emelte ki, amely címszerepében Sztankaynak kiemelkedő sikere volt. A rendező úgy vélte, elsősorban ennek a sikernek volt köszönhető, hogy korosztályukból elsőként ő kapott Jászai-díjat.
    Ugyanitt játszotta a Szent Johannában a dauphin szerepét, amely azért számított pályája során mérföldkőnek, mert Görbe János, Némethy Ferenc és Gáti György mellett együtt dolgozhatott Darvas Ivánnal is, aki Warwick gróf karakterét formálta meg. “Nagyon szerettük Darvast, akinek Pista karrierje elindulásában nagy szerepe volt, hiszen – minden ennek ellentmondó információval szemben – a színészek egymástól tanulnak a legtöbbet, és Darvas nagyon szerette Sztankayt” – hangsúlyozta.
    A miskolci éveket követően együtt szerződtek a Nemzeti Színházba is, ahol Sztankay egyebek mellett a Czillei és a Hunyadiakban játszotta Hunyadi Mátyás szerepét, valamint a Rómeó és Juliát Törőcsik Marival, akivel a Varsói melódiában is nagy sikert arattak.
    Miután Sztankay a Madách Színházba került számos nagy sikerű darabban játszott, legfőbb szerepei között  Sütő András Csillag a máglyán című darabját emelte ki Léner Péter. “Legendás szerep, legendás előadás volt” – hangsúlyozta, majd hozzátette: a Varsói melódiához hasonlóan kétszemélyes, a “műsorról levehetetlen” sikerű előadás volt még a Jövőre veled ugyan itt is, amelyben Schütz Ilával alakítottak felejthetetlen kettőst.
    Miután Léner Péter a József Attila Színház igazgatója lett, először A waterlooi csatába hívta el vendégnek Sztankayt, ezt követően 20 évet dolgoztak együtt.
    Léner úgy vélte, Sztankay István karrierje egyik legkiemelkedőbb alakítását itt formálta meg a Játék a kastélyban Molnár Ferenc darabban, amelyben Bodrogi Gyulával szenzációs kettőst alkottak.
    “Nagyon értették ezt a műfaj, nagyon értették egymást és borzasztó hitelesen, eleganciával, különleges humorral játszották el. Pontosan tudták milyen humor kell Molnár Ferenchez, egyszerűen fantasztikusak voltak” – idézte fel.
    Megemlítette, hogy a másik darab, amelyben szintén nagyon élvezetes volt ezzel a kettőssel dolgozni, Horváth Péter Kilencen mint a gonoszok című műve volt.
    “Pistának gyönyörű hangja volt, rettenetesen jól beszélt. Ő a színpadon bármit bohóckodott, vagy bármilyen komoly volt is, volt valamilyen titok benne, ami őt nagyon egyedivé, megkülönböztethetővé és érdekessé tette” – emlékezett barátjára Léner.
    “Tegnap délelőtt bementem hozzá a kórházba, és leültem mellé. Kettesben voltunk a szobában és megkérdeztem tőle, hogy mit üzen a Bodroginak. Azt mondta: ölelem” – idézte fel a József Attila Színház volt  igazgatója.
     Sztankay Istvánt 78. éves korában, hosszú betegség után, családja körében érte a halál pénteken.

Forrás:MTI