A színpadnak nem int búcsút, de tervei szerint igazgatóként ciklusa végén visszavonul Nemcsák Károly. A Jászai Mari-díjas színművész, a József Attila Színház igazgatója erről a Librettóban beszélt. A riportból a nézők megismerhették egy napját is, amelyben a színház mellett a ...
Tovább »Végső nyugalomra helyezték Gesztesi Károlyt
Végső nyugalomra helyezték Gesztesi Károly színművészt csütörtökön Budakalászon, a Csalogány utcai temetőben – közölte a család az MTI-vel. A szertartás szűk körben zajlott, a családtagok mellett a legközelebbi barátok, művésztársak voltak csak jelen – írták a közleményben, amelyet a Hit ...
Tovább »Meghalt Gesztesi Károly színművész
56 éves korában szombat este meghalt Gesztesi Károly színművész – számolt be híradójában a TV2. A Blikk információi szerint az 56 éves színész a budapesti Ferdinánd hídnál vezette autóját, amikor vezetés közben rosszul lett, infarktust kapott. Kocsijával félreállt, ám hiába ...
Tovább »A József Attila Színház Feketeszárú cseresznye turnéja
A tavalyi sikerre való tekintettel, a József Attila Színház vezetése úgy döntött: idén is útnak indul, hogy Hunyady Sándor, a történelem viharában játszódó, megrendítően szép színművét eljuttassa a határon túli, magyarok lakta vidékekre. Az ez évi turné a magyar kultúra ...
Tovább »