Lemondott Velez Árpád, az MSZP pártigazgatója

Lemondott tisztségéről Velez Árpád, az MSZP pártigazgatója – erősítette meg Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese az ezzel kapcsolatos sajtóhírt hétfőn az MTI-nek.

    Az Index vasárnap este közölte, hogy lemondott a szocialisták pártigazgatója, aki a korábbi pártelnök, Mesterházy Attila legközvetlenebb baráti köréhez tartozott. Lemondólevelében azt írta, hogy úgy érzi, elfogyott iránta a bizalom – olvasható a hírportálon.
Gőgös Zoltán tudatta, hogy a pártigazgató szombaton levélben tájékoztatta lemondásáról Tóbiás Józsefet, a párt elnökét, aki elfogadta Velez Árpád döntését.
Velez Árpád 2012 márciusa óta töltötte be a pártigazgatói posztot.
Az elnökhelyettes közleményében kitért arra, hogy az MSZP választmánya a hétvégén a devizahitelek forintosításának sürgetése mellett elfogadta a párt önkormányzati kampánystratégiáját, amely szerint minden települést a helyiek közös akarata alapján kell fejleszteni. Ezen kívül elfogadták az MSZP kétéves cselekvési tervét is.

Forrás:MTI