Lássuk, miből épülnek!

Sorra jelennek meg a már végleges idei versenynaptárak az autósport rajongók nagy örömére. A Forma 1 március 15-én kezd, a Blancpain GT április 19-én és szinte most futott le a Monte Carlo Rali január 26-án.

 

Gőzerővel dolgoznak minden üzemben és műhelyben, amelyben versenygép készül a technikai sportok megmérettetéseire.

A felkészítést vezető szakembereknek, mérnököknek szerencsére van egy olyan évenkénti esemény, ahol találkozhatnak egymással és persze a legújabb vagy akár a rég bevált eszközökkel, alkatrészekkel, felszerelésekkel.

 

A Professional MotorSport World Expo Közép-Európa legnagyobb kiállítása, amelynek célja a versenyjárművek technológiáinak bemutatása, a csapatok szerszámai és felszerelései mellett. A kölni esemény 2006 óta várja látogatóit minden év novemberében.  Akik ott voltak, azok megszemlélhették a bevált könnyű anyagokat, lengéscsillapítókat, kerekeket, fékeket, sebességváltókat, motorokat és több ezer alkatrészt. Érzékelők, adatgyűjtő egységek kápráztatták az üvegpultok fölé hajlókat, az ülések és a biztonsági övek pedig kipróbálhatóak voltak. A bemutatócsarnok szinte minden négyzetméterén szívesen látták a fotósokat és újságírókat. A kölni expo szervezői a honlapjukon felhívják a figyelmet, hogy „A show nem nyitott a nagyközönség számára: ez egy olyan rendezvény, amely a mérnököknek, versenycsapatoknak van”.  Pont ezért tárunk most olvasóink elé egy olyan képcsomagot, amely a teljesség igénye nélkül bemutatja a Professional MotorSport World Expo-t.

 

Cikk: Sződy Zsolt

Fotók: Sződy Zsolt és Sződy Szabolcs