Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe

A Vác Rallyn már az első gyorsasági szakaszt követően a futam feladására kényszerült a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” páros. A Dynamic Rally Team versenyzői már maximálisan felkészítették a BMW Z4 M Coupe-t, hogy az október 4-5-ei Budapest Rallyen probléma nélkül végigérjenek. A fiúk dolgát azonban betegség nehezíti, de mégis lelkesen készülnek a soron következő fordulóra.

Lángi Attila: Igen rövidre sikeredett számunkra a váci RTE futam, ezért nagyon várjuk, hogy ismét autóba ülhessünk és bizonyíthassunk – főleg, hogy a következő állomás, a Budapest Rallye hazai pálya lesz számunkra. A Z4 már összeállt, a hegesztőspecialistánk helyre tette a Vácott keletkezett károkat, aminek következtében került néhány plusz kiló vas a kocsiba. Nagyon bízunk benne, hogy most minden rendben lesz, bár azt már megállapítottuk, hogy a két hátsó lengéscsillapítónk hosszú a BMW-hez. A kicseréléséhez szükséges alkatrészeket már megrendeltük, hogy ha Budapestre nem is, de Mecsekre legyen egy tökéletes állapotban lévő versenyautónk. Már csak egy futómű-beállításra kell elvinnünk a csodajárgányt, és teljesen készen vagyunk. Végre nem az utolsó pillanatban fejezzük be a munkát, így rákészülhetünk a csütörtöki pályabejárásra, majd az éles menetelésre.

A lábatlani gyorsaságiról már lehet tudni, hogy a program részét fogja alkotni – tavaly autóztunk már rajta, az volt az első RTE versenyünk. Visegrád, Szentendre és Esztergom környékén viszont sokat motoroztam, ezért titkon imádkozom, hogy ismerősek legyenek azok a szakaszokat, amiket kijelölnek számunkra a rendezők. Ezeken az utakon több százszor végigmentem már, a fejemben vannak, így ha bekerülne a menetrendbe, végre a mi rendszerük is egyensúlyba kerülne – már elhinném azt, amit a navigátorom diktál.

Estünk-keltünk többször is, mióta elkezdődött a 2013-as szezon, viszont úgy érezzük, hogy magunkra találtunk, és a kocsi is jó állapotban van ahhoz, hogy egy jóízűt autózzunk a hétvégén. A dolgunkat megnehezíti, hogy én Kassa óta betegséggel küszködök, de a célunkat most sem adjuk fel: célba akarunk érni.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com), Contact-Consult, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, MOVE Event&Project Kft., vagyaim.hu, www.ams-oil.hu, www.archoil.hu, www.gearbox.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*