Lajkó Félix-Rengeteg zenei gondolat foglalkoztat

Lajkó Féix_Fotó - Mihály LászlóLajkó Félix szerint ritkán találkozhat a közönség ennyire színes és karakteres irányvonalakkal, mint amilyenekkel október 1-jén fog a Művészetek Palotájában. Hazánk egyik legismertebb hegedűművésze – akinek Mező című albuma már két hónapja vezeti a World Music Chart Europe világzenei toplistát – is fellép a Zene Világnapján megrendezésre kerülő hegedűgálán, tisztelegve a kezdeményezés megálmodója, Lord Yehudi Menuhin emléke előtt. Az esemény nemes célt szolgál, bevételét ugyanis az amerikai származású hegedűművész által létrehozott, a hátrányos helyzetű fiatalok művészettel való nevelését célzó program, Musique Europe (MUS-E) hazai szervezete kapja.

 

A négy húron pendülünk hegedűgálán négy eltérő műfaj képviselője lép majd színpadra, melletted ugyanis Kelemen Barnabás, Kathy Horváth Lajos és Somogyi Barnabás is játszani fog. Szerinted miért lesz különleges a közönség találkozása Veletek?

Ez egy műfaji egyveleg lesz, amely éppen ezért érdekes, hiszen ritkán találkozhat a közönség ennyire színes és karakteres irányvonalakkal. Hogy miért különleges, azt majd eldönti a közönség a koncert után.

A fellépő művészek képviselte műfajok közül melyik áll hozzád közelebb?

Mind és egyik sem. Számomra nem fontosak a műfajok; a lényeg a zene. Ha különböző műfajban otthonos, remek muzsikusok játszanak együtt, ott megszülethet a zene.

A koncerttel a MUS-E, hátrányos helyzetű gyerekek művészeti-nevelési programját támogatják. Mi alapján döntöttél úgy, hogy elvállalod a fellépést?

Szép elképzelésnek tartom, hogy hátrányos helyzetben lévő tehetséges embereknek gyűjtsünk és adjunk. A zene, a művészet sokat tud segíteni abban, hogy a nehéz helyzetben levő fiatalok élete teljesebb legyen. Mi ezt az ügyet zenekarom kis koncertjével tudjuk most segíteni!

Mit gondolsz a programról? Miért tartod fontosnak a művészetre nevelést, illetve a művészettel nevelést?

Minden ember, de legfőképp a gyerekek lelkét szépíti meg és teljesíti ki a művészet. Sok későbbi probléma megelőzhető egy gyerek életében azzal, ha ki tudja fejezni magát dalban, zenében vagy más művészi formában. Ki nem mondott, vagy ki nem mondható dolgok dolgozhatóak fel a művészet által. Aki ezt megtanulja, egész életére fontos képességet visz magával, még akkor is, ha nem ez lesz a hivatása később.

Számodra miben lesz más ez a fellépés?

Abban, hogy tehetséges gyerekeken segíthetek és talán egy szép es örömteljes napot szerzek nekik.

Első, csak citerás albumod, a Mező a World Music Chart Europe világzenei toplista élén van második hónapja. Számítottál ekkora sikerre?

Nem, de nagyon örülök, hogy így történt! Ezt a listát olyanok állítják össze – rádiós zenei szakemberek –  akik nagyon sok zenét ismernek, és örülök, hogy pont a Mező tetszett meg nekik. Úgy tudom, régóta nem volt magyar lemez az első helyen, –  ami persze nem azt jelenti, hogy ne született volna erre méltó hazai album. Talán ez a siker több figyelmet hoz majd a közép-európai zenékre, ellensúlyozva a világzenében uralkodó afrikai fölényt.

Az első hangszered is a citera volt, de később édesanyád beszélt rá, hogy maradj inkább a hegedűnél, amely világraszóló sikereket hozott neked. Hogyan döntötted el, hogy visszatérve a gyökerekhez egy egész albumot áldozol a citerának?

Régi terv vált valóra ezzel, köszönve menedzseremnek, Horváth Lacinak és a Fonónak, a kiadónak. Korábban is elővettem egy-egy szám erejéig a citerát koncerteken, de tudatosan a  2012-es Womexre készültünk a hangszerrel. Azóta viszont állandóan használom, minden koncerten játszom hegedűn és citerán is! A citerás album elkészítése nagy kihívás volt, amit rendkívül élveztem. Ezen a hangszeren behatároltak a lehetőségek, ugyanis egy hangnemben lehet csak rajta játszani – ebből szerettem volna kihozni, amit lehet.

Egyszer úgy fogalmaztál, hogy nem játszol semmilyen új stílusú muzsikát, csak járod a magad útját, improvizálsz és zenét komponálsz. Mi az, ami inspirál ezen az úton?

 

Az önkifejezés inspirál.  Az improvizáció pedig ezen az úton nagyon fontos számomra, mint ahogy sok más klasszikus mester számára is az volt egykor.

Az egész világ ismeri a nevedet, játszottál az összes jelentős zenei színpadon, muzsikáltál a legjobbakkal. Mi az, amit még el szeretnél érni ezen a pályán?

Sok olyan helyen nem jártam még a világban, ahová szívesen elmennék. Rengeteg zenei gondolat foglalkoztat, ami még bőven ad feladatot számomra.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*