Közbeszerzési eljárás az 1-es villamos meghosszabbítására és felújításának második szakaszára

Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Fővárosi Önkormányzat közlekedésfejlesztési beruházásait megvalósító Budapesti Közlekedési Központ az 1-es villamosvonal a Puskás Ferenc Stadion M és a Közvágóhíd H közötti szakaszának részleges felújítására, valamint a Közvágóhíd H és a Fehérvári út közötti új építésű szakasz megvalósítására. Az ehhez szükséges forrásokat biztosító uniós támogatási szerződést Dr. Völner Pál államtitkár és

vitezy_allo

Vitézy Dávid

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója 2011 szeptemberében írták alá, azóta elkészültek a tervek és megszerezte a BKK az építési engedélyeket. A felújítás során több helyszínen megújul és a Fehérvári útig meghosszabbodik az 1-es villamos vonala. A jelenlegi szakaszon a megállóhelyek átépítésén, a peronok magasításán és korszerűsítésén túl a pályán és az áramellátási rendszerben is beavatkozások történnek. A villamosvonal új szakaszán teljesen új vasúti pálya és áramellátó rendszer létesül és a járulékos jelzőberendezési, útépítési, forgalomtechnikai, közműépítési, magasépítési és műtárgyépítési munkákat is elvégezzük. A felújítást követően a vonal megállóhelyei akadálymentessé válnak, a villamosvonal pedig új arculatot kap, köszönhetően a korszerű peronfedéseknek, a megújuló utastájékoztatásnak és a jelentős növénytelepítésnek. De nem csak az infrastruktúra újul meg: a  villamos és trolibusz járműfejlesztési projekt keretében a frissen felújított vonalon új, alacsonypadlós, korszerű villamosok állnak forgalomba.     

Az 1-es villamos felújítását két kivitelezési szakaszra bontottuk: az első, Bécsi út és Puskás Ferenc Stadion M közötti szakaszra vonatkozóan már tart a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására. Részletes cikkünket ide kattintva találja. Ennek megfelelően jelen közbeszerzési eljárásban a második szakaszra, a Puskás Ferenc Stadion M (Kerepesi út) és a Közvágóhíd H közötti szakaszra keresünk kivitelezőt. Ezen a szakaszon nincs szükség teljes körű pályarekonstrukció végrehajtására, a munkák az alábbiak szerint foglalhatóak össze:

  • A Kőbányai úti csomópontban a megállóhely vonalvezetését a jelenlegi íves kialakítás helyett egyenessé alakítjuk, egyúttal sor kerül a Kőbányai úti és Kismartoni útátjárók rekonstrukciójára;
  • a Népliget megállóhely előtt az Elnök utcánál új forgalmi vágánykapcsolat kerül megépítésre, a forgalmi zavarok esetén autóbusszal pótlandó szakasz hosszának rövidítésére és a Dél-Buda felől érkező villamosok visszafordítási lehetőségének biztosítása céljából;
  • a Mester utcai csomópontban a jelenlegi átszelést cseréljük;
  • a Soroksári úti híd és a Közvágóhíd megállóhely közötti szakaszon dilatációs szerkezeteket helyezünk el mindkét vágányban.

A jelenleginél magasabb, 26 centiméteresre tervezett peronok nem csupán a mozgásukban korlátozottak számára teszik egyszerűbbé a megállókban a le- és felszállást, hanem a babakocsit toló kisgyermekes anyukák és az idősek közlekedését is nagyban megkönnyítik. A külön szintű megközelítést adó gyalogos aluljáró kapcsolatok lépcsői mellett a Nádorkerti útnál és a Budafoki útnál liftek, a Közvágóhídnál pedig rámpák épülnek.

A meglévő vonalon a megállóhelyi peronokat egységes építészeti koncepció szerint átépítjük, és ehhez az arculathoz illeszkednek majd az új szakasz megállói is.

A megállóhelyeket utaskényelmi berendezések telepítésével tesszük kényelmesebbé: megújulnak

  • a hangosító berendezések,
  • az utasvárók (peronlefedések),
  • a padok,
  • a támaszkodók,
  • a szemetesek
  • és utastájékoztató berendezések.

Az összes megállóhelyen kamerás felügyeleti rendszer valósul meg.

A Népliget M és Közvágóhíd H megállóhelyeken egyedi peronlefedés kerül megvalósításra, mely magába foglalja a lépcsők és a rámpa lefedését is. A villamosvonal minden további megállóhelyen 18 méter hosszú utasvárók épülnek.

Az 1-es villamosvonal meghosszabbítása a Fehérvári útig

Közel tíz év után ismét új villamosvonalat építünk Budapesten, húsz év várakozás után villamos jár majd a Rákóczi hídon és új kötöttpályás kapcsolat jön létre Dél-Buda és Pest között, mellyel Újbuda új, átszállásmentes kapcsolatokkal gazdagodik. A vonal meghosszabbítással 3,2 kilométer hosszú új szakaszt építünk ki a Rákóczi híd – Szerémi út – Hengermalom út útvonalon, új – az Etele térre való továbbvezetésig használatos, ideiglenes – végállomás épül a Fehérvári út és a Hengermalom út kereszteződésében. Az 1995-ben megépült Rákóczi hídon a villamospálya a hídpillérek két oldalán középfekvésben épül ki.

A vonalon öt új középperonos megállóhelyet létesítünk:

  • a Nádorkerti útnál;
  • a Budafoki útnál;
  • a Hauszmann Alajos utcánál;
  • a Hengermalom útnál;
  • és a Fehérvári útnál.

További részletek az új szakaszról:

  • Az új vonalszakaszon forgalmi visszafogást létesítünk a Budafoki út megállóhely környezetében, mely biztosítja, hogy a villamos vonal egy részén bekövetkező zavar esetén, a vonal másik része használható legyen.

  • Az új pálya tervezési sebessége a Rákóczi hídon 60 km/óra lesz, ezért az 50 km/óra mai jogszabályi sebességhatár alól felmentést kérünk, a hatósági engedélyezés folyamatban van. A villamosvonal meghosszabbítása során, a Szerémi úton és a Hengermalom úton is füves burkolatú új vágány épül.

  • A Nádorkerti és a Budafoki úti megállóhoz az esélyegyenlőség biztosítása érdekében egy-egy új, három méter szélességű gyalogos aluljáró kerül megépítésre egy-egy hidraulikus lifttel, valamint egy nyitott lépcsőfeljáróval.

  • A Szerémi és Hengermalom utakon jelentős mennyiségű közműkiváltás és védelembe helyezés szükséges a középfekvésű villamos pálya kialakításával és útépítéssel összhangban.

  • A Hauszmann Alajos utca és Hengermalom út között, a Szerémi út szélesítéséhez kapcsolódóan, az út jobb oldalán átépítjük a meglévő zajárnyékoló falakat.

A fejlesztés a környezettudatosság jegyében zajlik. Az 1-es vonal áramellátása alkalmassá válik visszatáplálásra, a fékező villamosok által termelt energiát a gyorsítást végző villamosok tudják felhasználni. A sebességkorlátozások felszámolásával megszűnnek a felesleges fékezések és gyorsítások is.

A rekonstrukciós munkák érintik a csomópontok forgalomtechnikai szabályozását. Jelen beruházás keretében a teljes vonalszakasz jelzőlámpáinak felülvizsgálata megtörténik a villamosok előnyben részesítése érdekében.

Közbeszerzés

Az ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban kidolgozott alkalmassági feltételek és értékelési szempontok biztosítják, hogy a kivitelezők nyílt versenyében olyan referenciákkal rendelkező vállalkozó kerüljön kiválasztásra, aki bizonyítottan képes a szükséges kivitelezési feladatok elvégzésére.

Az Ajánlattevők 2013. július 4-ig tehetik meg ajánlataikat, a szerződéskötésre pedig a nyár végén kerülhet sor. A kivitelezési munkák a szerződéskötést követően, idén október elején kezdődhetnek meg, elsőként a Kerepesi út – Rákóczi híd budai hídfő közötti szakaszon, majd 2014 tavaszától a Rákóczi híd budai hídfő – Fehérvári út közötti szakaszon. A munkálatok várhatóan 2015 I. félévében fejeződnek be.

A kivitelezés része az „1-es és 3-as villamos vonalak továbbfejlesztése I. ütem” projektnek, ami 6,08% önerő biztosításával, 93,92% uniós támogatás felhasználásával, összesen 40 998 763 242 forint értékben valósulhat meg.  A Budapesti Közlekedési Központ 2011 szeptemberében kötötte meg az ehhez szükséges Támogatási Szerződést.

A projekt részeként a Budapesti Közlekedési Központ 2013. március 14-én és 2013. március 29-én már egy-egy kivitelezést kiírt az 1-es villamosvonal Bécsi út – Kerepesi út közötti és a 3-as villamos Mexikói út – Gubacsi út közötti szakaszára. Így a jelenlegi közbeszerzési kiírás megjelenésével a projekt mindhárom kivitelezői közbeszerzése kiírásra került.

Járműbeszerzés

Az elöregedett budapesti villamos járműpark korszerűsítése érdekében a BKK nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 100%-ban alacsonypadlós villamosok szállítására. Az eljárás keretében 37 db (25 db 32-36 méter hosszú és 12 db 52-56 méter hosszú) energiahatékony, alacsonypadlós villamost szerzünk be. Ezzel a beruházással az 1-es, 3-as, 19-es és 61-es vonalakon biztosítjuk majd az alacsonypadlós kiszolgálást, ami nagyban javítja az esélyegyenlőséget és az utazási komfortot. Az új villamosok beszerzésével kiválthatók a BKV villamosflottájának legöregebb, 40 évnél idősebb járművei. Az új járművek által kiszolgált vonalak infrastruktúrája az 1-es és 3-as villamosok fejlesztése, valamint a Budai fonódó villamoshálózat beruházása keretében újulnak meg, illetve épülnek ki.

tarlos

Tarlós István

Tarlós István főpolgármester hivatalba lépése, és a BKK létrejötte óta több mint 100 milliárd forint értékben kötöttünk támogatási szerződést új közlekedésfejlesztési beruházásokra. Ezekből az új, az elmúlt két évben elnyert európai uniós forrásokból és vissza nem térítendő támogatásokból épül ki az 1-es villamos új szakasza, újul meg az 1-es és 3-as villamosok vonala, fejlesztjük a budai villamosközlekedést, veszünk új villamosokat és trolibuszokat, valósítjuk meg a Bubi projektet és dolgozunk a következő évek újabb fejlesztésein.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*