Kozák Danuta: Büszkék vagyunk rá, hogy magyarok lehetünk

Világ- és Európa-bajnoki címvédőként érkeztek, olimpiai aranyérmesként távozhat Rióból Szabó Gabriella és Kozák Danuta kettőse, amely óriási fölénnyel nyerte meg a női K-2 500 méter fináléját. Megszületett a sportág első riói aranya, de reményeink szerint a két hölgy nem utoljára lépett fel a dobogó legfelső fokára a Lagoa Stadiumban.
kozak

Kozák Danuta 24 órával a döntő rajtja előtt még nem volt a legjobb állapotban. Hétfőn gyomorrontással, hasmenéssel bajlódott, így vívta ki a magyar páros az egyenes ági döntőbe jutást K-2 500 méteren. Este már biztató hírek érkeztek a versenyzőről, de nem lehetett tudni, hogy ilyen legyengült állapotban mire mennek majd az 500 méter fináléjában.

A rajtból a német és a magyar egység jött ki a legjobban, s az első 200 méteren Franziska Weber és Tina Dietze lapátolt az élen. A mieink 250 méternél átvették a vezetést, de nagyon lehetett érezni a négy versenyző mozgásán, hogy abszolút nincs lefutva még ez az ütközet. 400 méternél a németek indítottak egyet, Szabóék képesek voltak reagálni rá, s hatalmas küzdelemben, mindössze pár centivel megnyerték az aranyat.

„Tudtuk, hogy az utolsó száz méter lesz a legdurvább, hogy ki-ki harc lesz a győzelemért. Nagyon bekötöttünk a végére mi is, de a küzdeni akarásunk meghozta a sikert” – mondta Szabó Gabriella a futam után, aki beérte a BHSE házi éremtáblázatán a kétszeres olimpiai bajnok szakosztályigazgatót, Horváth Gábort.

„Kemény éjszaka volt a tegnapelőtti, amikor hétfőn az előfutam után beértünk a pályáról Gabinak úgy kellett visszavonszolnia engem a stéghez. Ma sem voltam száz százalékos, de már közel jártam hozzá, így bízom benne, hogy az egyesre és a négyesre már minden rendben lesz. Köszönjük szépen a szurkolóknak a buzdítást, nélkülük nem sikerülhetett volna, büszkék vagyunk rá, hogy magyarok lehetünk” – mondta Kozák Danuta.

A lányok köszönetet mondtak a sikerért az egész stábnak, edzőiknek, a gyúróknak, a gyógytornászoknak, orvosoknak és a vezetőknek is, s nem kívánnak mást csak egészséget és hasonló küzdőszellemet a folytatásra.

A B-döntők sorát Vasbányai Henrik nyitotta, aki C-1 1000 méteren csak egy hellyel maradt el attól, hogy éremért küzdhessen a nagydöntőben. Oláh Tamás tanítványa nagyot küzdött a verseny során, s úgy tűnt, megszerzi a B-döntő harmadik helyét, ám a szlovák Farkas Vincent jobban finiselt, ügyesebben rúgta be a célba a hajóját, így Vasbányai a negyedik helyet szerezte meg, amellyel túlzottan nem volt elégedett.

„Szeretném én is tudni, hogy miért nem jön ki most a lépés, hiszen nagyon jó formában érkeztem ide. Az igazság az, hogy nagyon fájnak a pályák, az előfutamtól kezdve bezárva a B-döntőig mindegyik fájt. Most arra figyelek, hogy ne kerüljek padlóra, nem engedhetem meg magamnak, hiszen van még egy páros, Mike Robi személyében van egy ember mögöttem. A mostani tapasztalatok alapján annyiban talán változtatunk a taktikánkon párosban, hogy nem engedjük el annyira a mezőnyt, mint amennyire szoktuk” – mondta a B-döntő után Vasbányai, akit az ötméteres szabály megsértése miatt később még ki is kizártak.

Az A-döntőben megvédte olimpiai bajnoki címét a német Sebastian Brendel, ahogy női K-1 200 méteren az új-zélandi Lisa Carrington is. Douchev-Janics Natasa ezúttal a B-döntőtben jutott szóhoz, amelyet meg is nyert, így összesítésben a kilencedik helyen zárt.

A Férfi K-1 1000 méter B-döntőjében helyt állt a mindössze 19 esztendős Kopasz Bálint is, aki a második lett, így összesítésben a 10. helyen zárt.

„Szuper volt, jónak éreztem ezt a pályát, és nagyon szerettem volna megnyerni a B-döntőt. Csak minimálisan maradtam le az első helyről, de ilyen fiatalon szerintem nincs szégyenkezni valóm. A tegnapi középfutamban is úgy csináltam meg a pályámat, ahogy szoktam, csak erősebbek voltak a felnőttek” – mondta a tavaly még ifjúsági világbajnoki címet ünneplő Kopasz Bálint.

Ebben a versenyszámban, vagyis a férfiak királyszámában az A-döntőt éppen az a spanyol színekben induló Marcus Walz nyerte meg, aki a középfutamban tegnap csak kicsivel volt gyorsabb a magyar indulónál. Mögötte a cseh Dostal és az orosz Anoskin fért még fel a dobogóra.

fotó: MTI/Kovács Tamás