Kötelező tájékoztatás a rezsicsökkentésről

A rezsicsökkentés kiteljesítését, az azzal kapcsolatos tájékoztatás kibővítését, valamint a fogyasztóvédelmi rendszer további erősítését nevezte meg célként a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő javaslat általános vitájának kezdetén az indítványt benyújtóként ismertető Németh Szilárd (Fidesz) kedden a parlamentben.

    Elmondta: a villamosenergia-fogyasztó definícióját kiterjesztik a közös használatú helyiségekre is.     A lakószövetkezeti elnököknek és a társasházkezelőknek kötelező lesz tájékoztatást adni arról, hogy a lakók a rezsicsökkentéssel mennyit spóroltak azokban a helyiségekben, amelyek fogyasztását, illetve közös költségeit együtt fizetik.     Az önkormányzati bérlakások esetében a jövő évtől kötelező lesz továbbszámlázni a rezsicsökkentést a bérlőknek – folytatta Németh Szilárd. Hozzátette: a rezsicsökkentés alapjának a lakossági végszámlát kell tekinteni, és abból kell a szabályok által meghatározott százalékot levonni.     A jövőben azoknak a szolgáltatóknak, amelyek több megyét lefednek, megyénként kell alkalmazniuk fogyasztóvédelmi referenseket, akiknek a képzéséről is gondoskodniuk kell.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*