Kitüntetések – Magyar Érdemrend

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek listája a Magyar Közlönyben jelent meg vasárnap.

    
    a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozza:

    KOBAJASI KENICSIRÓ     karmester, zeneszerző, a Japán Filharmonikusok vezető karmestere, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar örökös elnök-karnagya, a MÁV Szimfonikus Zenekar tiszteletbeli vendégkarmestere részére a magyar-japán zeneművészeti kapcsolatok ápolását és erősítését évtizedek óta elkötelezetten szolgáló, kiemelkedő művészi pályafutása elismeréseként;

    SZUZUKI OSZAMU, Magyarország hamamatsui tiszteletbeli főkonzulja, a Suzuki Motor Corporation elnöke részére Magyarország gazdasági teljesítményének növelését a Suzuki magyar leányvállalatának kiépítésével, illetve a hazai gépjárműgyártás fejlesztésével szolgáló több évtizedes munkája, valamint sokrétű társadalmi szerepvállalása elismeréseként.

a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést adományozza:

BALOG ZOLTÁN református lelkész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt minisztere részére a keresztény értékek, illetve a polgári, keresztény közösségek hazai és nemzetközi védelme iránt elhivatott, az emberi és kisebbségi jogok érvényesítésére is nagy hangsúlyt fektető, példaértékű közéleti tevékenysége elismeréseként;
BÍRÓ ZOLTÁN irodalomtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum egykori főigazgatója, a Hitel című folyóirat alapító főszerkesztője részére a rendszerváltoztatás folyamatának előkészítésében, illetve a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum megalapításában és vezetésében vállalt kimagasló szerepe, valamint a XX. századi magyar irodalomtörténet szakértőjeként folytatott több évtizedes kutatói-oktatói munkája elismeréseként;
REINER ERICH HASELOFF, a németországi Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke részére a magyar-német kapcsolatok erősítése iránt elkötelezett közéleti tevékenysége, valamint Magyarország melletti következetes kiállása elismeréseként;

a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozza:

BÁCS TAMÁS egyiptológus, régész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Ókortudományi Intézetének igazgatója, Egyiptológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense részére az ókori egyiptomi Újbirodalom történetének, illetve építészeti és művészeti emlékeinek kutatásában elért eredményei, valamint jelentős oktatói, szakmai közéleti és publikációs tevékenysége elismeréseként;
FEKETE KÁROLY Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Debreceni Egyetem professor emeritusa részére a traumatológia területén végzett, különösen a combnyaktörések kezelése, valamint a könyökízületek mozgásjavító műtéti eljárásának kidolgozása terén sikeres, nemzetközileg is elismert gyógyító- és kutatómunkája elismeréseként;
FRANK SPENGLER, a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi irodájának vezetője részére a magyar-német kapcsolatok fejlesztése, valamint Magyarország külföldi jó hírnevének erősítése iránt elkötelezett, kiemelkedő tevékenysége elismeréseként;
GÁSPÁR ZSOLT Széchenyi-díjas építőmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa részére a mechanika kutatása és oktatása területén folytatott fél évszázados, tudományos szempontból is iskolateremtő pályafutása elismeréseként;
KOLTAY GÁBOR Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész részére a magyar történelem számos jelentős eseményét és személyiségét megörökítő alkotásai, jelentős dokumentumfilm-rendezői pályája, valamint színházigazgatói, írói és könyvkiadói tevékenysége elismeréseként;
KUN MIKLÓS Széchenyi-díjas történész, professor emeritus részére több évtizeden át kimagasló színvonalon végzett kutatói-oktatói munkája, valamint a hallgatóság és a média érdeklődését egyaránt felkeltő, a XX. század történelmének fehér foltjait izgalmasan és közérthetően feltáró előadói tevékenysége elismeréseként;
SZABÓ GÁBOR fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikai Intézete Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének egyetemi tanára, volt rektora részére a Szegedi Tudományegyetem rektoraként végzett kimagasló színvonalú munkája, valamint nemzetközileg is elismert kutatói-oktatói, illetve sikeres tudományszervezői tevékenysége elismeréseként;
TAKARÓ ANDRÁS, a Kiskunlacházi Református Egyházközség lelkipásztora, a Délpesti Református Egyházmegye esperese, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, a Szent György Lovagrend nagypriorja részére a Délpesti Református Egyházmegye életének irányításában végzett odaadó munkája, valamint a keresztyén nemzeti értékek iránt elkötelezett közéleti tevékenysége elismeréseként;
WARVASOVSZKY TIHAMÉR, az Állami Számvevőszék alelnöke, Székesfehérvár volt polgármestere részére az Állami Számvevőszék szervezeti és szakmai megújításában betöltött fontos szerepe, valamint Székesfehérvár város infrastrukturális és kulturális fejlesztését szolgáló, eredményes településvezetői munkája elismeréseként;
WOLFGANG BRANDSTETTER, az Osztrák Alkotmánybíróság alkotmánybírája, az Osztrák Köztársaság korábbi alkancellárja, volt szövetségi igazságügyi minisztere, egyetemi professzor részére a magyar-osztrák igazságügyi együttműködés előmozdításában, valamint az országaink közötti kapcsolatok fejlesztésében betöltött jelentős szerepe elismeréseként.
Forrás:MTI