Kiss Pál Tamást harmadik helye után kizárták Svédországban

Kiss Pál Tamás a harmadik helyen ért célba, ám a verseny után kizárták a ralikrossz Európa-bajnokság harmadik fordulójában, a svédországi Höljesben.

    A magyar pilóta a harmadik helyen jutott az elődöntőbe, és ott a saját futamában ugyancsak harmadik lett. A döntőben az ötödik pozícióból rajtolt, és két helyet előrelépve végül harmadik lett. Kisst a verseny és a díjkiosztó után kizárták a döntőből, mert az utolsó előzésnél lecsúszott a pályáról, amit négy kerékkel elhagyott, valamint a kötelező eseményrögzítő kamerája is meghibásodott. A büntetés miatt vissza kellett adnia a kupát és 10 bajnoki pontot is levontak tőle.
    Kiss Pál Tamás a harmadik hellyel az összetettben is feljöhetett volna a harmadik pozícióba.

Forrás:MTI