Rallycross Parádé – minden, mi szem-szájnak ingere…

A május 15-16-i versennyel méltó módon ünnepelték meg a versenyzők a Rabócsiring 20. születésnapját, hiszen a Pünkösdi Rallycross Parádé hihetetlen küzdelmeket hozott minden kategóriában. Mind a profi versenyzők, mind az amatőrök egymásnak feszültek és nem hagyták legyűrni magukat. A nézők és a pilóták is azt kapták, amit imádnak: 110% rallycrosst.

20160516_RK_019

Hogy mitől szép ez a sport? Fontos, hogy tiszteld az autód, a pályát és az ellenfeled. Fontos, hogy ne félj egy másodpercre sem, el kell hinned, hogy az autó ott is elfér, ahol egyébként nem tud, fontos, hogy elhidd, hogy gyorsabb vagy és erősebb. Nem szabad meglepődnöd az apró pöckölgetéseken, a nagyobbakon sem, sőt azon sem, ha egy, kettő vagy akár négy kerékkel vagy a levegőben. Itt bármi megtörténhet és bárki nyerhet…

 Már az edzések és az előfutamok alatt is jól látszott, hogy az Opel Astrával versenyző Roman Castoral nem fogja könnyen odaadni az első helyet a SuperTouringcars -2000 kategóriában a legnagyobb ellenfelének, a Honda Civic-kel rajthoz álló Csirmaz Brúnónak. Az összes néző bíztatta Brúnót, aki őrült tempót diktált és egy másodpercre sem vette le lábát a gázpedálról. Sajnos a bravúr nem sikerült, de egy ilyen kemény ellenfél mellett szépen csillog az ezüst is… Hihetetlen jó időt futott az ebben a kategóriában debütáló Varga Mátyás is Ford Fiestájával, mely ezen a hétvégén az 5. helyre lett elég.

A SuperTouringcars -2000 kategória dobogósai:

  1. Roman Castoral (CZE)
  2. Csirmaz Brúnó (HUN)
  3. Kádár Patrik (HUN)

Óriási küzdelem zajlott a jóbarátok: Tóth Attila, Tajmel Tibor és Csendes Zsolt között is a SuperTouringcars +2000 kategóriában is, akiket Nagy Róbert szorongatott meg többször is az előfutamok során. Sokan aggódtak Csendes Zsoltért az előfutamok alatt, attól tartva, hogy az Ascona megmakacsolta magát. Szerencsére csak a turbócső viccelte meg őket és a döntő futamra már nem volt semmi gond. A hétvége legjobbja az a Tóth Attila lett, aki úgy csinált helyet magának az egyik előfutam alatt, hogy az autó jobb oldala hozzásimult Tajmel Tibi BMW-jéhez, míg a másik oldal két kereke finoman felmászott Kádár Patrik Hondájára…

A SuperTouringcars +2000 kategória dobogósai:

  1. Tóth Attila
  2. Tajmel Tibor
  3. Csendes Zsolt

A hétvége talán legkeményebb csatáit a Super1600 kategóriában vívta egymással Marton Gergely és Kovács Marcell. Az előfutamok során egyszer épp a cél előtt kísérte le finoman a gumifal felé Marci Gerit, behúzva ezzel egy győzelmet, míg a döntő futamokban összeérve, koccolgatva, elegánsan vonatozva haladtak a dobogó felé az utolsó másodpercig fel nem adva a küzdelmet.

A Super1600 kategória dobogósai:

  1. Marton Gergely
  2. Kovács Marcell
  3. Gerencsér Dávid

Óriási izgalom övezte a SuperCars kategória pilótáinak versenyét, hiszen most rengeteg váratlan dolog befolyásolta a versenyzők életét. Kiss Pál Tamás és Kárai Tamás egész éjjel autóztak annak érdekében, hogy a Belgiumban megrendezésre került Európa-bajnoki futam után időben hazaérjenek. Vass Zoltán Coltja az utolsó előfutamban füstölt el és kétséges volt, hogy a turbót sikerül-e időben kicserélniük.

Szerencsére mindenki sikeresen megérkezett és rajthoz állt, így egy őrült döntő futam vehette kezdetét, melyben a legpechesebb Wieszt Jankó volt. Jankó egész hétvégén a legjobb időket futotta, kiegyensúlyozott volt és nyugodt, bízott a dobogóban és talán az első helyben is. Jött azonban egy kocc, melyről így mesélt a futam után: „A második kanyarban, ahogy a murvára hajtottam fel, kaptam bal oldalról egy ütést és sajnos beforogtam a gumifalba; innen már nehéz volt felzárkózni. Nagyon szomorú vagyok, mert egész hétvégén vezettem mindent szinte és épp a döntő alakult így. Inkább küzdöttem volna elöl…

A SuperCars kategória dobogósai:

  1. Kiss Pál Tamás
  2. Harsányi Zoltán
  3. Kárai Tamás

Hihetetlen jó volt nézni, hogy mennyire boldog és elégedett volt a döntő után Harsányi Zoli, aki élményeiről, érzéseiről így mesélt: „Én mindig így indulok neki a versenyeknek, csak mostanában a technika nem szolgált ki. Most próbáltam úgy menni, hogy közben ne figyeljek arra, hogy zörög-e, csörög-e valami. Úgy voltam vele, hogy ha szétesik is végigtolom.”

Találkozzunk a következő versenyen 2016. június 4-5. között az ausztriai Greinbachban.