Kiss Norbi: egy 2. és egy 3. hely szombaton, Ausztriában

 A harmadik helyen végzett Kiss Norbert, az Oxxo Energy Truckrace Team pilótája a kamion Európa-bajnokság osztrák versenyhétvégéjének szombati első futamán.

Forrás: MTI

Kiss Norbert

Kiss Norbert – MTI Fotó: Marjai János

A szombathelyi versenyző a délelőtti időmérőn a második rajtkockát szerezte meg, majd az első futamon egy jó start után megtartotta pozícióját, ám a címvédő Jochen Hahn az első körben meg tudta előzni. Kiss ezután végigküzdötte a futamot Hahnnal, s bár láthatóan gyorsabb volt, a sorozatban két Eb-t nyert német riválisa minden előzési kísérletét megakadályozta. A versenyt a spanyol Antonio Albacete nyerte meg.

A magyar csapat – amelynek a spielbergi A1 Ringen zajló verseny a “hazai” futama – másik pilótája, a 17 esztendős Major Benedek a kilencedik pozícióból kezdte meg a versenyt, nagy harcot vívott a középmezőnyben, s végül a 12. pozícióban fejezte be a 20 körös viadalt.

Norbi az első futam első nyolc helyezettjét érintő – fordított rajtsorrend szerint a második versenyt a hatodik pozícióból kezdte meg. Kiss remekül rajtolt, az első kör végén már harmadik volt, majd óriási csatában megelőzte az előtte haladó finn Mika Mäkinent. Ezután körről körre faragta hátrányát az élen álló cseh Adam Lackóval szemben, akivel az utolsó öt körben látványos küzdelmet folytatott a győzelemért, melyet végül nem sikerült megszereznie. Lacko és Kiss mellett a harmadikként végzett Mäkinen állhatott még dobogóra.

A magyar csapat – amelynek a spielbergi A1 Ringen zajló verseny a “hazai” futama – másik pilótája, a 17 esztendős Major Benedek a 12. helyen fejezte be a 20 körös viadalt. A fiatal versenyző a kora délutáni első versenyen ugyanebben a pozícióban ért célba, a versenybíróság azonban utólag megbüntette egyik riválisát, így Major azt a futamot hivatalosan tizenegyedikként zárta.

A kamion Eb ausztriai fordulóján vasárnap még két futamot rendeznek.

A kontinensbajnokság a kategória legmagasabban jegyzett sorozata, a kamionosoknak ugyanis nem rendez világbajnokságot a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*